Véletlenül tolatni kezdett egy buszsofőr, halálra gázolt egy embert a Szabadság utcában

2017. június 27. kedd 09:26

Véletlenül tolatni kezdett egy buszsofőr, halálra gázolt egy embert a Szabadság utcában

Halálos közúti baleset okozásával vádolnak egy buszvezetőt, szerdán folytatódik a büntetőpere a Pécsi Törvényszéken. 

A bíróság tájékoztatása szerint a vádlott tavaly június 6-án délelőtt, az általa vezetett távolsági autóbusszal Pécsett a Szabadság úton a Zsolnay szobor irányába haladt a József Attila út felől.

A Szabadság u. 1. szám megállóból akart elindulni, amikor - a vádirat szerint - figyelmetlensége miatt előremeneteli fokozat helyett hátramenetbe kapcsolt.

Ennek során a busz mintegy fél métert haladt hátrafelé, eközben a - szabálytalanul, két álló busz között az úttesten átkelni próbáló - sértettet egy ott várakozó másik busz első részének nyomta.

A gyalogos súlyos sérülésekkel került kórházba, azonban még azon a napon életét veszítette.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék