Új intézményt alapít a Pécsi Egyházmegye szeptembertől

2016. június 29. szerda 10:17

Új intézményt alapít a Pécsi Egyházmegye szeptembertől

Szeptembertől a Pécsi Egyházmegye lesz a fenntartója a dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Erzsébet Óvodai Tagintézményének. A szándékot június 27-én a Dombóvári Városházán aláírásával is megerősítette Udvardy György megyéspüspök és Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere.

Az egyházmegye új intézményt alapít Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda néven, és bár kötelező felvételt biztosító óvoda marad, működési területe ezentúl nemcsak Dombóvárra terjed majd ki.

Mint Szabó Loránd polgármester elmondta, az egyházmegye kezdeményezte, hogy a Szent Orsolya Iskolaközpont mellett óvodát is működtethessen Dombóváron. Az intézmény dolgozói és a szülők, valamint a városvezetés is támogatta a javaslatot.

„Úgy gondolom, bölcs döntést hoztunk, amikor azt mondtuk, hogy Dombóváron legyen egy második egyházi fenntartású intézmény is. Természetesen ehhez kellett az is, hogy a másik egyházi intézménynél jók a tapasztalatok." - fogalmazott a városvezető.

Udvardy György megyéspüspök hangsúlyozta: már az iskoláskort megelőzően biztosítani szeretnék a katolikus nevelés lehetőségét azoknak a szülőknek, akik kezdettől fogva vallási szempontból elkötelezett intézménybe járatnák gyerekeiket.

A főpásztor hozzátette: „ezekre az intézményekre úgy tekintünk, mint az identitásformálás elsődleges helyeire, nyilván a családot követően. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy ott is a kultúra egészét tudjuk fölvillantani. Nevezetesen azt, hogy a hit és az élet egysége valóban egységként jelenjék meg."

A Szivárvány Óvoda Erzsébet Óvodai Tagintézménye szeptembertől új intézményként, Árpádházi Szent Erzsébet Óvodaként működik tovább. Minden dolgozót foglalkoztatnak továbbra is, és bár az óvoda ezentúl is kötelező felvételt biztosító intézmény marad, hatásköre az átvételt követően a városon túlra is kiterjed majd.

Forrás: Pécsi Egyházmegye