Új, hiánypótló kötet jelent meg Bárdi Lászlótól

2017. február 13. hétfő 10:30

Új, hiánypótló kötet jelent meg Bárdi Lászlótól

Közel harminc kínai kutatóútja alapján írta meg „Őstörténetünk ösvényein" című képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált kötetét Bárdi László neves kelet-kutató egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának alapítója. A munka nóvumokat is felmutat a magyarság őstörténetét és a keleti rokonságát illetően.

A könyvet pénteken kora este mutatták be a Művészetek és Irodalom Házában telt ház előtt. A szerzővel Rezsőházy Rudolf, a Belga Királyi Akadémia tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja beszélgetett.

A rendezvényen köszöntőjében Őri László alpolgármester a 85 éves kutatót méltatva elmondta: Kína, Belső-Ázsia, és Távol-Kelet kultúrája ugyan első ránézésre az általunk ismert európai kultúra szokásaitól nagyban eltér, mégis Bárdi László kutatómunkájának is köszönhetően kiderült, hogy a gyökereink azonosak.

Pécs alpolgármestere szerint az elmúlt évszázadban számos idegen ideológia jegyében próbálták alakítani a magyarok identitását, ebben az időszakban pedig kiemelten fontos tudományos munkát végzett Bárdi László, aki nagy bátorsággal és kitartással kutatta Körösi Csoma nyomdokain haladva Belső-Ázsia és a magyarság kapcsolatát.

Őri László hangsúlyozta, hogy 2010-ben, Pécs nem pusztán egyedi épített kulturális értékei miatt viselhette az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet, hanem annak a szellemi közegnek köszönhetően is amely a kulturális, szellemi javakat gazdagítja továbbadja.

- Ez a pécsi szellemi közösség, amely minden körülmények között fontosnak tartotta a nemzeti értékeinket, a hagyományaink megőrzését a gyökerek megerősítését. Ennek a közegnek a motorja és élő lelkiismerete Bárdi László, városunk díszpolgára akinek egy életen át tartó kutatómunkájáért a város köszönettel tartozik - szögezte le az alpolgármester.

Forrás: Pécsi Önkormányzat