Udvardy: a hivatás kiteljesítheti az emberi életet - ősszel folytatódik a szabadegyetem

2016. május 27. péntek 08:34

Udvardy: a hivatás kiteljesítheti az emberi életet - ősszel folytatódik a szabadegyetem

A hivatás fogalma zárta a szabadegyetemi konferenciasorozat második szemeszterét. Udvardy György megyéspüspök gondolatait követően dr. Varga Éva bőrgyógyász a szülői hivatásról, dr. Molnár F. Tamás mellkassebész pedig az orvosi hivatásról és annak történeti vonatkozásáról tartott előadást.

A napokban véget ért a második szabadegyetemi szemeszter: az utolsó három előadás témája a hivatás volt. Udvardy György főpásztor elmondta, az ember természeténél fogva úgy tekint létezésére, mint aminek célja és értelme van. Véleménye szerint a hivatás kiteljesítheti az életet, de csak mások szolgálatával teremthet valódi értékeket.

- Emberként a világegyetemben abszolút egyedi vagyok, de van célom és van beteljesülésem. Mindaz, ami bennem érték, mások számára lehet fontos. Ami másokban érték, az számomra is az élet teljességét jelenti. A hivatás tehát, amely egyébként legszemélyesebb tapasztalatunk, csodálatosan közösségi tapasztalat is. - fogalmazott Udvardy György.

Dr. Varga Éva bőrgyógyász nagycsaládos anyaként a szülői hivatásról osztotta meg gondolatait. Kiemelte többek közt, miért lehet ártalmas, ha az apa háttérbe húzódik a családban, és ha a szülők nem tartják tiszteletben a gyermekek méltóságát. - Mindenki másként éli meg a hivatását, de fontos, hogy hitelesek legyünk. Fontos, hogy a kisgyermekek igényeit figyelembe vegyük, és mindenképpen hallgassunk az ösztöneinkre, a szívünkre. De hallgassunk Isten szavára is - tette hozzá.

Dr. Molnár F. Tamás mellkassebész, az MTA doktora Nagy-Britanniában is dolgozott, jelenleg a győri mellkassebészeti részleg specialistája és a pécsi Műveleti Medicina tanszék csoportvezetője. Az orvosi hivatásról egyrészt történeti vonatkozásban beszélt, másrészt saját életútját, hivatásának és elhívatásának tapasztalatát is megosztotta a hallgatósággal.

Az este a hallgatók észrevételeivel és a megyéspüspök búcsúszavaival zárult. A szabadegyetemi konferenciasorozat ezután nyári szünetet tart, és szeptemberben folytatódik tovább.

Forrás: Pécsi Egyházmegye