Tovább növeli vonzerejét a Gandhi Gimnázium

2017. január 27. péntek 09:40

Tovább növeli vonzerejét a Gandhi Gimnázium

A leendő diákjaira is összpontosít a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében ezek a hetek a mindennapi oktató-nevelő munka mellett arról is szólnak, hogy miképp növelhető azoknak a tanulóknak a száma, akik középiskolai tanulmányaikat itt kívánják folytatni. E célból a Gandhi nem csak már bevált, de új utakon is elindult. 

A nyílt nap olyan esemény, amelyet már évekre visszamenően, szinte havi rendszerességgel hirdet és tart meg a pécsi gimnázium. A legutóbbira január 19-én kerített sort, ismét lehetőséget biztosítva arra, hogy az általános iskolában végzős, a Gandhi iránt érdeklődő diákok és azok szülei személyesen is megismerjék az intézményt. A vendégek ilyenkor mindig bejárhatják az épületeket, beszélgethetnek a gimnázium vezetőivel, pedagógusaival, belátogathatnak tanórákra, továbbá tájékozódhatnak az iskola által biztosított juttatásokról és programokról is.

Az elmúlt hetekben ez még aktuálisabbá vált, mivel közeledik a nyolcadikosok pályaválasztási döntésének, a jelentkezési lapok benyújtásának határideje. A Gandhi a január 13-15-i hétvégén is segített dönteni az érdeklődőknek: Gólyaváró napokat tartott, hogy egyrészt ezen alkalommal is bemutatkozhasson a gyerekek előtt és meggyőzze őket, hogy ez a legmegfelelőbb iskola a számukra, másrészt pedig hogy a gandhis pedagógusok is megismerjék a jelentkezők személyiségét, tanulmányi előéletét. Amennyiben ugyanis a keretszámnál többen szeretnének a Gandhiban továbbtanulni, az iskolának felelősséggel kell választania közülük.

A kölcsönös ismerkedésre és a közösségépítésre kitűnő lehetőséget kínált a szóban forgó hétvége, hiszen a programban műveltségi vetélkedő, sport- és kézművesprogram, jégpályán korcsolyázás és magyarhertelendi fürdőzés is szerepelt, sőt, szombaton este az X-Faktor tehetségkutató tavalyi évadának 2. helyezettje, Mata Ricsi lépett fel a Gandhiban, és a koncertje után még egy órás beszélgetésre is a gyerekek között maradt.

A Gandhi Gimnázium a 2017/2018-es tanévben két előkészítő osztályt készül indítani. A fő célja az, hogy betöltse ezt az összesen 52 férőhelyet - mégpedig olyan gyerekekkel, akik minél jobb képességűek, minél tehetségesebbek, rátermettebbek, s a szükséges szakmai segítséggel, a lemorzsolódási esély minimalizálásával gyorsan és eredményesen tudnak haladni a középiskolában. Déri Ildikó igazgató azt mondja, az érdeklődő kisdiákok számára alapvető fontosságúak az Arany János Kollégiumi Program (AJKP) juttatásai, de a Gandhi a következő években erősebben kíván fókuszálni az ezen programon kívül eső, pécsi, illetve Pécs környéki általános iskolák tanulóira is.

A Gandhi kínálatát a többi közt a cigány népismeret tantárgy, valamint a beás és a lovári nyelv oktatása teszi különlegessé. Ezt idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott iskolai ünnepséggel is szemléltették, hisz nem csupán a Himnuszból szavaltak, hanem a Tiszta szívvel című verset is elmondták, s ez utóbbi a magyar mellett beás és lovári nyelven is elhangzott.

Ráadásul a Gandhi számos diákja előtt most különleges - s egyben az iskolának is kitűnő reklámot jelentő - lehetőség áll: február 17-én az intézmény hagyományőrző együttese is fellép azon a Tavaszváró Nemzetiségi Koncerten, amelynek a pécsi, patinás Kodály Központ ad otthont. Az eseményen, amelynek kiemelt célja a roma nemzetiség elfogadottságának erősítése, több országból, pl. Spanyol- és Németországból érkező, ismert roma és nem roma származású zenészek együtt mutatják be Antonio Vivaldi: Négy évszak című művének flamenco átdolgozását. Az előadásban közreműködik a „SziRom" Szimfonikus Roma Zenekar, a Gandhi Hagyományőrző Együttes, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium művészei, flamenco táncosok, és egy közel száz fős kórus, amelyet pécsi gimnáziumok kóristái alkotnak. A rendezvény (amelyre ingyenes a belépés, jegyek a www.kodalykozpont.hu honlapon igényelhetők) főszervezője az iskolát fenntartó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft., és ez a koncert a remények szerint még szélesebb körben teszi az intézményt ismertté és egyben elismertté is.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolának, Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza - olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

Forrás: Gandhi Gimnázium