Több százan izgulták végig a ponthúzás pillanatait tegnap a Széchenyi téren

2016. július 27. szerda 09:17

Több százan izgulták végig a ponthúzás pillanatait tegnap a Széchenyi téren

Nézze meg az összes pécsi ponthatárt, ide kattintva.  Nyilvánosságra hozták kedd este nyolc órakor az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Pécsen is több százan izgulták végig a ponthúzás pillanatait a Széchenyi téren. 

A Pécsi Tudományegyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 478, nemzetközi tanulmányok szakon 466, politológia szakon 428, pszichológia szakon 426 pontra volt szükség a bekerüléshez.

A PTE az utóbbi négy év legeredményesebb felvételi eljárását tudhatja maga mögött, és továbbra is népszerű a felvételizők körében. A 2016. évi általános felvételi eljárásban a jelentkezők számában jelentős mértékű, kilenc százalékos növekedést ért el a pécsi egyetem az előző évhez képest, és az első helyes jelentkezők számában is mintegy 6 %-os növekedés mutatkozott.

A felvételizők PTE iránti bizalmának erősödését mutatja, hogy az utólagos sorrendmódosítással az első helyes jelentkezők száma közel 200 fővel nőtt, így ebben a vonatkozásban is elérte a PTE a 9%-os növekedést a 2015-ös esztendőhöz viszonyítva. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, idén közel 1000 fővel nőtt a finanszírozott helyekre jelentkezők száma.

A PTE az utóbbi négy év legeredményesebb felvételi eljárását tudhatja maga mögött, hiszen a jelentkezők számának emelkedése a felvettek számának növekedésében is megmutatkozik: 279 fővel (6%) több hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen, mint tavaly.

A közel ötezer (4.856 fő) felvett új hallgató több mint fele a PTE valamely alapképzésén kezdi meg tanulmányait, az osztatlan és mesterképzéseken a felvettek 35%-a fog tanulni. Továbbra is a nappali munkarendet és az állami ösztöndíjas finanszírozási formát preferálták a jelentkezők, a felvettek 70%-a teljes idős képzésen, 80%-a állami ösztöndíjasként kezdi meg tanulmányait a 2016/2017-es tanév őszi félévében.

A képzések között továbbra is a legnépszerűbb az általános orvos, az ápolás és betegellátás és a pszichológia szak, a legmagasabb ponthatárok a kommunikáció és médiatudomány, a jogász, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságtudományok képzési terület alapképzési szakjain voltak. A létszámnövekedésben nemcsak a legtöbb jelentkezőt vonzó szakok, hanem az osztatlan tanári képzések (263 fő), az egészségtudományi szakterület szakjai, valamint a műszaki terület duális képzései is szerepet játszanak.

Berke Gyula, a pécsi egyetem oktatási rektorhelyettese elmondta: „A PTE karai közül idén több kar is jelentősen növelte a beiskolázási létszámait: az Egészségtudományi Kar, a Műszaki és Informatikai Kar, a Közgazdaságtudományi Kar évről évre több hallgatót tud felvenni, és örömteli, hogy idén a Természettudományi Kar képzéseire is több hallgató kerül be, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar is növelni tudta hallgatóinak számát az idei felvételi eljárásban. A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítja a Stipendium Hungaricum programban várhatóan ideérkező nagyszámú külföldi hallgató és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók. Mindezeket figyelembe véve 2016 őszén - várhatóan - több mint 6000 új hallgató kezdi meg tanulmányait az alapításának 650 éves jubileumára készülő egyetemen." - hangsúlyozta a rektorhelyettes.

A PTE idén is biztatja azokat a felvételizőket, akik nem voltak eredményesek az általános eljárásban, és azokat is, akik valamely okból nem adták be jelentkezésüket februárban, hogy a pótfelvételi eljárásban a pécsi egyetem széles képzési kínálatából válasszanak továbbtanulási lehetőséget. A pótfelvételizőknek augusztus 7-ig van lehetőségük beadni a jelentkezést a felvi.hu elektronikus felületén, a felvételi vizsgák (ahol van ilyen) augusztus 16. és 23. között lesznek, a döntés várhatóan augusztus utolsó napjaira megszületik.

 


Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly - mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek a ponthatárok közzététele után.

Az előző évhez hasonlóan az emberi erőforrások minisztere idén is 41 szakon előre meghatározta a magyar állami ösztöndíjas képzéshez szükséges ponthatárokat.

A felvi.hu honlapon megjelent ponthatárok szerint államilag finanszírozott nappali alapképzésben például a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára 448, a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra 460 pont volt a határ. A pénzügy-számvitel szakra 450 pontot kellett elérni. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a turizmus és vendéglátás szakon 428 pont volt a határ, míg a nemzetközi gazdálkodás szakhoz 460, a nemzetközi tanulmányok szakhoz 466 pontra volt szükség.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 370 pont kellett a felvételhez a mérnökinformatikus, 341 pont az építészmérnöki, 350 pedig a villamosmérnöki képzésre. A mechatronikai mérnök szakon 458 pontot kellet elérni. A nemzetközi gazdálkodás képzésre 460 ponttal vették fel a hallgatókat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. A kommunikáció és médiatudomány szakra 456 pontra volt szükség. A jogász képzésben 460, a nemzetközi tanulmányok szakon 466, anglisztika szakon 418, pszichológián 446 pont kellett a bekerüléshez. A biológia szakon 363, földrajzon 321, gyógypedagógián 399, óvodapedagógus szakon 300 pontot kellett hozni.

A Semmelweis Egyetemen az általános orvos képzésnél 441 pont volt a határ, a győri Szent István Egyetemen gazdálkodás és menedzsment szakon 458 pontot, építészmérnöki szakon 305 pontot kellett elérni.

A Debreceni Egyetemen az általános orvosi képzéshez 425, a jogászhoz, a kereskedelem és marketing és nemzetközi gazdálkodás szakokhoz 460 pontot kellett legalább elérni. Az Eszterházy Károly Főiskolán az emberi erőforrások szakon 461 pont volt határ.

A Miskolci Egyetemen anyagmérnöki képzésre és gépészmérnöki képzésre már 280 ponttal be lehetett kerülni, az angol nyelvű kereskedelem és marketing szakon 456 pont kellett.

A Szegedi Tudományegyetemen jogász képzésen 465, nemzetközi tanulmányok szakon 467 pont volt a határ.

A győri központú Széchenyi István Egyetemen a gazdálkodási és menedzsment szakra 458 ponttal, az építészmérnökire 305 ponttal lehet bekerülni.

A Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológia szakon 436 pontot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 479, nemzetközi tanulmányok szakon 470, pszichológia szakon 435, jogász szakon 460 pontot kellett elérni.



A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával határozták meg.

Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepelt az adott szak az első helyen, annál magasabb volt ott a ponthatár.

MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás