Több mint százan ünnepelték a Hitoktatás Napját

2017. január 11. szerda 15:04

Több mint százan ünnepelték a Hitoktatás Napját

A közelmúltban rendezte meg a Pécsi Egyházmegye a Hitoktatás Napját, amelynek célja a más plébániákon dolgozó hitoktatókkal történő találkozáson túl a közös ünneplés is volt. A főelőadó Tokár Imre P. János OFM atya, a Katolikus Pedagógiai Intézet intézményvezetője volt.

Több mint százan érkeztek a Hitoktatás Napja rendezvényre. A szombat reggeli ünnepi szentmisét követően három hitoktató, Sipos Veronika, Kocsis László és Kelemen Gábor vehette át a Dulánszky Nándor díjat, amelyet minden évben annak a hitoktatónak ítélnek oda, aki a hitoktatás és a hitre nevelés területén kiemelkedő munkát végez.

A Hitoktatás Napja előadással folytatódott a Magtár Látogatóközpontban. Tokár Imre P. János OFM atya a hitoktatás spirituális hátterére mutatott rá előadásában. „Akik ma hittant tanítanak, hősök." - ezzel helyezte kiemelt szerepbe a hitre nevelést, ami nem ér véget 45 perc után, hanem folytatódik a szentmisére kísérésben, és kiterjed a családok, szülők megszólítására is. A legfőbb cél az, hogy minden egyes leckében megérintsük a gyermekek lelkét, szívét, melyhez kizárólag a katekéta saját bevonódása által vezethet az út. Mindez a szentmisében csúcsosodik ki, ahol nem elég ott lenni, jelen is kell lenni a Jóisten számára, a szívnek a szívhez kell szólnia, hiszen így képes csak megérinteni bennünket Isten.

„A hitoktatás mindig személyesen is megérinti az embert. A szentmisében találkozunk legszemélyesebben Istennel, Jézus testét és vérét valóságosan ott kapjuk meg, ott ér össze ég és föld. Jézus áldozata, amit a keresztfán bemutatott, egy szüntelen dicsőítő áldozat, ami a mennyországban most, ebben a pillanatban is történik. Akik arra vállalkoznak, hogy Jézusról tanítsanak, azoknak a szívük közepén kell, hogy legyen ez a titok." - mondta János atya.

A Pécsi Egyházmegyében fontos, hogy a tanév folyamán többször, rendszeresen találkozzanak egymással a hitoktatók, hogy tudják vinni az örömhírt.

Tóth Lászlóné, a Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodájának pedagógiai főmunkatársa kifejtette:

„Udvardy György főpásztor kiemelten fontosnak tartja, hogy a hitoktatók ne csak a saját plébániájukon lévő hitoktatókkal találkozzanak, hanem a többieket is megismerjék, akikkel együtt dolgoznak. Fontos az is, hogy a szentmiséből mint legfőbb forrásból tudjanak táplálkozni, illetve, hogy olyan szakmai anyagokkal, módszertannal, elméleti ismeretekkel segítsük az ő munkájukat, ami könnyebbé teszi az iskolai és a plébániai hitoktatást a kistelepüléseken, a falvakban, a városokban."

A Hitoktatás Napját közös ünnepi ebéd zárta.

Forrás: Pécsi Egyházmegye