Több kisebb pécsi szőlőben szüretelni sem kellett a betegségek miatt

2014. szeptember 20. szombat 12:01

Több kisebb pécsi szőlőben szüretelni sem kellett a betegségek miatt

Érzékenyen érintette a csapadékos időjárás a Pécsi Borvidéket. A lisztharmat több száz szőlősgazda teljes termését elvitte, a gyümölcs felvásárlási ára pedig túl alacsony. Az idei tehát gyengébb szezon, de cirfandliból jó minőség kerülhet a poharakba. 

Már megint az eső. A sok csapadékot a mostani nyáron a mezőgazdasággal foglalkozók már aligha nevezték áldásnak. A gombabetegségek remekül érezték magukat az elmúlt hónapokban, ami komoly fejtörést okozott az ágazatban dolgozók számára. Nincs ez másként a szőlő esetében sem.

- Növényvédelmi szempontból több probléma is akadt. A lisztharmat komoly károkat okozott idén annak ellenére is, hogy hiába fordítottak a gazdák komoly összegeket a védekezésre - vágott bele Hárs Tibor, a Pécsi Borvidék elnöke. - Sajnos vannak olyan kisebb termelők, akiknek szüretelni sem kell, a párás időben gyorsan terjedő betegségek ugyanis teljesen tönkre tették a szőlőjüket - tette hozzá. Kérdésünkre elmondta, a kedvezőtlen időjárás elsősorban a minőséget befolyásolta, de a mennyiség is elmarad a várttól.

Harmada a villányinak

A Pécsi Borvidékhez szokás sorolni a Szigetvártól egészen a Duna vonaláig található szőlőültetvényeket. Az ország egyik legkisebb bortermelő vidékéről van szó, területe nagyjából hét-nyolcszáz hektárra tehető. Összehasonlításképp: a Villányi Borvidék 2100, a szekszárdi pedig 2600 hektárt tesz ki.

Ha a borvidéket azért nem is küldi padlóra a sok eső, a termelőknek akad még gondjuk.

- A Pécsi Borvidéken sokan - borkészítés helyett - inkább eladják a szőlőt. Az idei év viszont emelkedett költségekkel járt, ám a gyümölcs ára ezt nem követte, a tavalyinál is olcsóbban lehetett csak eladni. Sok termelőnek tehát komoly veszteséget hozott a mostani szezon - panaszolta Hárs Tibor.

Az elmúlt években a nagyobb és híresebb bortermelő vidékek mellett egyre elismertebbé váló pécsi borvidék lendületét azért nem töri meg a közepesnek nevezhető termés - a zászlóshajónak számító cirfandlira például idén sem lesz panasz.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva