Tisztelet a hősöknek: a mohácsi csatavesztés évfordulójára emlékezik az ország

2015. augusztus 29. szombat 16:38

Frissítve: 2015. augusztus 29. szombat 19:12

Tisztelet a hősöknek: a mohácsi csatavesztés évfordulójára emlékezik az ország

Ugyan a pontos részleteit a mai napig nem ismerjük a csatának, az bizonyos, hogy több mint tízezer magyar katona halt meg 1526. augusztus 29-én a Mohács melletti síkon, s az is egyértelmű, milyen tragédiával járt a törökök elleni csata elvesztése. A hősökre emlékezik szombaton a város és az ország, az ünnepségek már délelőtt megkezdődtek.

Megtelt a Fogadalmi Emléktemplom szombaton a mohácsi csatavesztés 489. évfordulóján a szentmise kezdetére - dacára az ismét lábra kapó kánikulának, sokan gondolták úgy a mohácsiak közül, hogy ott helyük a város és a nemzet történelmét meghatározó eseményre emlékező ünnepségeken.

A templom egyébként önmagában is a csatavesztés, de még inkább az azt követő összefogás szimbóluma: alapkövét a törökkel vívott küzdelem négyszázadik évfordulóján helyezték el, alapjaiban pedig több ezer magyar város és falu földjét, amellyel azt fejezték ki az építés támogatói, hogy az ország él, és képes az összefogásra.

S valóban, ilyenkor, az évforduló napján, a nem is csak a karácsonyi éjféli misék alkalmával oda járók számára is tartogat a templom olyan üzeneteket, amelyek máskor bizony fel sem tűnnek: például a másfél évszázados szenvedés jelképe, a padsorok között húzódó hosszú fekete kereszt, s a körülötte elhelyezett tizenöt kisebb fehéré. Utóbbiak száma a rabság évtizedeire, színük pedig a reményre utal, hogy egyszer vége a megpróbáltatásoknak.

FRISSÍTVE: "Történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni"

Az 1526. évi mohácsi csatában elesett hősöknek azzal adhatjuk meg a tisztességet, ha soha nem feledjük azt a történelemfordító napot, és hisszük, hogy történelmünk Moháccsal tanított meg mindig felállni, talpon maradni - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen szombaton.
Patyi András az ütközet 489. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hangsúlyozta: a hősök áldozata nem volt hiábavaló, ha a puszta emlékezést a jelen, s azzal együtt a jövő építésének szenteljük, alapnak szánjuk, amelyre valódi tetteket emelhetünk.
Véleménye szerint a pusztító mohácsi csatavesztés olyan nagy erejű fordulópont, a nemzeti sorsot alakító tragikus esemény volt, hogy annak tükrében talán elégedettek lehetünk, van államunk, magyarul beszélünk, létezik a magyar nemzet és tudunk emlékezni.
MTI

A szentmisét követő városi ünnepség szónoka dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője volt, aki az 1526. augusztus 29-éhez vezető egység hiányára, s a csatavesztést követő tragédiára mutatott rá a történelmi tényekből táplálkozó beszédében. Utalt rá, hogy bár a csata pontos menetét máig nem ismerjük, több mint tízezer magyar katona esett áldozatul, akik harcolni érkeztek II. Lajos hívó szavára.

A király főtéren álló szobránál tartott koszorúzás után, délután a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Nemzeti Örökség Intézete és a Magyar Nemzeti Bank közös rendezvényén folytatódnak a megemlékezések a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.
Az esemény egyik különlegessége, hogy bemutatják a Magyar Nemzeti Bank által az alkalomra kibocsátott Mohácsi Nemzeti Emlékhely-emlékérmét, valamint az is, hogy az emlékhely fenntartója, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság együttműködési megállapodását ír alá.

Ez azt vetíti előre, hogy már jövőre katonai tiszteletadás mellett, díszszázad és honvédzenekar részvételével emlékezhetnek a Fekete Sík hőseire az utódok.

Képünk a Fogadalmi Emléktemplomban tartott szentmisén készült.

M. B.