Természetbarát programot szerveznek Sikondán

2017. március 27. hétfő 13:30

Természetbarát programot szerveznek Sikondán

A program során kellemes séta keretében ismerhetik meg a résztvevők a tavaszi alkony madárhangjait. A program egyúttal a békamentésbe való bekapcsolódásra is lehetőséget nyújt.

A sikondai békamentés több mint tíz éve folyik. A Nemzeti Park Igazgatóság rendszeresen próbált előre meghirdetett békamentést szervezni az érdeklődők számára, azonban az időjárás kiszámíthatatlansága miatt nagyon sokszor még békákkal sem találkoztak az ide érkezők. Mivel a békák vonulására nem tudunk hatást gyakorolni, máson kellett változtatnunk. A meghirdetett programnak mellékes szereplőjévé válik így a békák átsegítése - amennyiben az időjárás ezt egyáltalán lehetővé teszi, - elsődleges célunk hallgatózni egy kicsit a kora tavaszi éjszakában.

Ilyenkor gyakran lehet hallani a területen költeni készülő madarak hangját. A késő délutáni órákban az erdő madarait hallhatjuk elsőként, így a barát- szén-, esetleg a kék cinegék folyamatos dalolását egy-egy harkályféle dobolása, kiáltása töri meg. Alkalomadtán a kék galamb búg bele a közelgő éjszakába.

A lakott területeket esti énekével varázslatossá tevő fekete rigón kívül itt az énekes rigó hangjában is gyönyörködhetünk. Az éjszakai madarak közül a macskabagoly, és az erdei fülesbagoly hangjának megismerésére van a legnagyobb esélyünk, de olykor-olykor az ilyenkor még húzó vadludak, esetleg darvak kiáltozását is megtapasztalhatjuk.

Helyszín, időpont: Sikondai tavak nagy parkolója, 18.00 óra

Túra hossza: 3-4 km, időtartama: 3-4 óra. Ingyenes program.

Forrás: DDNP