Szenvedély és döntés - a házasság világnapját és a családot ünnepelték Pécsett
2016. február 08. hétfő 17:00

A házasság világnapjával kezdődött a házasság hete programsorozat, amelyet keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal A szeretet: szenvedély és döntés mottóval szerveztek. Pécsett szombaton püspöki szentmisével és előadással ünnepelték a családot, a házasságot.
„A családi ünnepek fontosak a múlt miatt, az értelmezési közeg megismerése miatt, és azért is, mert világos belső identitást alakítanak ki, amely képes hagyományt átadni. A családnak, miközben belülről erősödik és az értékeit gazdagítja, tekintettel kell lennie a külvilágra is: hogy a gazdagságot mások számára is fel tudja mutatni. Ez leginkább az öröm megélésével megy. Ehhez kívánok bátorságot! Az öröm vonzó, ezt nem kell indokolni, ugyanakkor erőt is jelent. Legyen ez a mostani családi ünnep erőforrás ahhoz, hogy örömmel tudjunk kifelé is örömet hirdetni." - ezekkel a szavakkal köszöntötte Udvardy György megyéspüspök a házasság világnapján megjelenteket.
Az egyházi közösségeknek, a nagycsaládosoknak és a kormánynak határozottan és emelt fővel kell szembemenniük a liberális világ „valósítsd meg önmagad"-típusú ideológiájával -mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára. Hoppál Európában egyedülállónak nevezte a családok biztonságát erősítő magyar kormányzati intézkedéseket.
Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kiemelte: a házasságra elsősorban nem intézményként, hanem szeretetközösségként érdemes tekinteni.
Őri László, Pécs alpolgármestere bejelentette, hogy a pécsi önkormányzat idén több mint kétmilliárd forintot szán óvoda- és bölcsődefejlesztésre. Hozzátette: a fejlesztéseknek köszönhetően az intézményekben további férőhelyek is létesülnek.
Az alpolgármester reményének adott hangot, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon és Pécsett is tapasztalt népességfogyás belátható időn belül mérsékelhető, illetve a tendencia megfordítható.
A házasság világnapja ünnepi megnyitó után Mi értelme a házasságnak? címmel Heidl György, a Pécsi Egyházmegye kulturális, tudományos és kommunikációs igazgatója tartott előadást.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Pécs Szépét választották a második...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...