Szabadlábra helyezte Imhof Gábort kedden a törvényszék - Interjú: "Nagy újrakezdő vagyok"

2012. december 04. kedd 21:51

Szabadlábra helyezte Imhof Gábort kedden a törvényszék - Interjú:

A Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatója Győrből hazafelé tartott kedd délután, amikor telefonon sikerült elérnie őt munkatársunknak. A Győri Törvényszék kedden megszüntette a pécsi egyetemi vesztegetési ügy első rendű vádlottjának előzetes letartóztatását, amelyet 2011 szeptemberében készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés gyanúja miatt rendeltek el.

Imhof Gábort a bíróság a szabadlábra helyezés mellett lakhelyelhagyási tilalommal illette. A Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, Pécs közigazgatási határán belül szabadon mozoghat, s óvadékot sem kell fizetnie.

- Ez volt az első alkalom, amikor érdemben tudtam kifejteni a védekezésemet. A Győri Törvényszék vette a fáradságot, meghallgatta, amit mondok, és ennek fényében döntött. Rendkívül korrekt módon tanulmányozták át a bizonyítási eszközöket, nem mondva azt, hogy nem követtem el ezt a bűncselekményt (a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélést - a szerk.), de az összes körülményt mérlegelve hoztak érdemi döntést, aminek nagyon örültem - fogalmazott lapunknak a PTE egykori gazdasági főigazgatója.

Arról, hogy miként fogadta a döntést, a következőket mondta:

- Nem mondom azt, hogy számítottam rá, de reménykedtem benne, mert a bíró úr eddigi hozzáállása is mind azt mutatta, hogy nem felületesen, hanem nagyon aprólékosan vizsgálja, az ügyet. Meg voltam arról győződve, hogy ha ilyen részletességgel nézi át az én kérelmemet is, akkor előbb-utóbb el fog jutni eddig a döntésig és ez be is következett - utalt előzetesének megszüntetésére.

Az egyetemi VIP-kártyás visszaéléssel kapcsolatos vádról a volt gazdasági főigazgató úgy nyilatkozott: „továbbra is meggyőződésem, hogy teljesen alaptalanul indított ellenem eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly szeptemberben".

Imhof Gábor érdeklődésünkre azt mondta, egyelőre családjával szeretne eltölteni minől több időt, jövőbeli terveiről azonban még nem nyilatkozott, mondván, a döntés közelsége miatt erről egyelőre nem tud higgadtan gondolkodni.

A következőket azonban megjegyezte:

- Nagy újrakezdő vagyok, 22 éves korom óta gyakorlatilag nem csinálok mást, mint négy-öt évente újrakezdem az életemet. Nem vagyok tehát különösebben kétségbeesve - fogalmazott.

B. G. - Fotó: Krizsán Csaba/MTI