Sváb migrációt bemutató nemzetközi kiállítás nyílik Pécsen
2013. június 17. hétfő 15:07
A 18. századi délnémet kivándorlók világa a témája egy nemzetközi vándorkiállításnak, amely szerdától látható a pécsi Múzeum Galériában.
W. Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese hétfőn Pécsen, sajtótájékoztatón elmondta: az ulmi Donauschwabisches Zentralmuseum főszervezésében létrejött, Migráció a Duna térségében című tárlat anyaga Ulm, Arad, Temesvár és Resica után érkezett a baranyai megyeszékhelyre, ahol augusztus 11-ig tekinthető meg.
A kiállítás kilenc múzeum anyagából válogatva, több mint száz tárgyon keresztül mutatja be a Baden-Württembergből Kelet-Európába tartó svábok kivándorlásának és letelepedésének folyamatát. A közszemlére tett emlékek között pénzérme, kegytárgy éppúgy helyet kapott, mint cipő, főkötő, koporsó vagy korabeli földmérőeszköz.
Vándor Andrea, a tárlat fő kurátora utalt rá: írásos emlékek szerint az első német családok 1712-ben indultak el hazájukból hajóval az akkori Magyar Királyság felé, hogy új otthont teremtsenek maguknak, mert bizonytalannak látták jövőjüket.
Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepelt, hogy a Magyarországon egységesen svábnak nevezett bevándorlók és a kelet-európai, délkelet-európai népek közötti kapcsolatból új kultúra jött létre: a Duna-menti svábok kultúrája. A svábok több száz évig éltek békességben Magyarország, Románia, Szerbia és Horvátország területén, a második világháborút követően azonban nagy részük a kitelepítések következtében kénytelen volt elhagyni otthonát. Közülük sokan éppen őseik hazájába, Baden-Württembergbe tértek vissza.
Vándor Andrea azt mondta: a kiállítás, amelynek következő állomása Újvidék lesz, a svábokkal kapcsolatos kutatások számának növekedése, az azok eredményeinek bemutatása, a Duna-stratégia és korunk migrációja okán is aktuális, érdekes lehet a látogatóknak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Pécs Szépét választották a második...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...