Spiró-darabot tűz ismét műsorra a Pécsi Harmadik Színház

2014. november 19. szerda 15:37

Mit meg nem teszünk a szeretteinkért, pláne, ha már öregek, s nekünk se időnk, se módunk arra, hogy nap mint nap gondoskodjunk róluk? Erre a kérdésre keresi, s adja meg groteszkválaszát Príma környék című komédiájában Spiró György. A Pécsi Harmadik Színház műsorán, Vincze János rendezésében ismét látható a Szép Ernő-díjjal jutalmazott komédia.

- Spiró történetei szigorúan ebből a régióból, ebből az országból és jelen korunkból valók. Ő a közérzetek és közállapotok krónikása; a tönkrement és tönkrevert társadalom, a morális válság, a brutalizált kultúra, a romlási folyamat rögzítője - véli Vincze János rendező. - Műfaji megjelölése szerint a Príma környék komédia, de témája groteszk és mellbevágó: hogyan lehet megszabadulni az öregektől? Sajátos megoldást talál erre az író: egy nívós nyugdíjasházat, az Édes Otthont, ahol figyelnek rájuk, ahol szem előtt lesznek, ahol mindent megkapnak. Vagy majdnem mindent. S ahol nem kell vadászni a lakókra - illetve nem úgy.Ez a dráma kíméletlenül szembesít minket azzal, hogy úgy halunk meg, ahogy élünk. Ha egy társadalom nyomasztó, az öregség is szörnyű és a halál sem lehet békés. Ám a mű, miközben komoly dolgokról szól, a szívfacsaró, lélekbe markoló pillanatokat mesterien ötvözi a humor felszabadító erejével. S miként az írótárs, Egressy Zoltán fogalmaz: „totálisan realisztikus alaphelyzetből jut el a történet a szürreális végkifejlethez, amely - és ez az igazán meghökkentő - nem is annyira elképzelhetetlen."

A főbb szerepeket Götz Attila, Bacskó Tünde, Bánky Gábor, Dévényi Ildikó, Kozma Andrea, Füsti Molnár Éva, Tamás Éva, Krum Ádám, László Csaba és Cseporán Zsolt játssza.

Príma környék az ötödik Spiró-dráma, melyet a Csirkefej, a Kvartett, a Szappanopera és a Prah után a Pécsi Harmadik Színház Vincze János rendezésében 1988 óta műsorára tűzött - ezek közül a Kvartettet és a Szappanoperát ősbemutatóként.

Komoly szériát ért meg mindegyik, sőt, e két utóbbival külföldön is vendégszerepelt a teátrum, finnországi, kanadai és egyesült államokbeli útjain.