Sok százan neveztek a 25 km-es Pécs-Harkány félmaratonra

2015. március 02. hétfő 13:26

Több mint ezer futó részvételére számítanak a szervezők az idén 31. alkalommal sorra kerülő Pécs-Harkány pénzdíjas országúti futóversenyen.

A dél-dunántúli régió egyik legnagyobb tömegsport-rendezvényének számító esemény hétfői sajtótájékoztatóján Freier Balázs, a rendező Pécsi Vasutas Sportkör atlétikai szakosztályának vezetője elmondta, a vasárnap 11 órakor rajtoló eseményen az összlétszám kísérőkkel együtt a háromezret is meghaladhatja.

A viadal távja 25 kilométer, az immár családok számára is kiírt váltók három tagjára így 8,5, 9 és 7,5 kilométer vár. Páva Zsolt, Pécs polgármestere arról beszélt, hogy a komolyabb emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított verseny az elmúlt három évtizedben az ország egyik legpatinásabb félmaratoni országúti futóeseményévé vált.

Baksai Tamás, harkányi városvezető azt emelte ki, hogy az indulók a célbaérést követően ingyen juthatnak be a harkányi gyógyfürdő területére, kísérőik pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak. A futókat több frissítőállomás segíti útközben, a felszereléseket a rajttól ezúttal is a szervező szállítja a célba.

A Pécs-Harkány távot az eddigi rekorder, Sági Ferenc teljesítette a leggyorsabban, még 23 esztendővel ezelőtt. Ő akkor 77 perces útvonalcsúcsot állított be. A tavalyi győztes Nagy Tamás, illetve az olimpiai szinthez maratonon ugyancsak közel álló, tavalyelőtt első Szabó Tünde idén is rajthoz áll.

(mti)