"Sétálni" kezdenek Pécsen is, miután új szervezetet alakítottak, a betiltott Szebb Jövőért volt tagjai

2014. november 11. kedd 21:07

Zászlót bont a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM). A főként a nemrég betiltott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjaiból verbuválódott szervezet vezetője munkatársunknak azt mondta, a "militáris egység" létrehozása mellett jogi és érdekvédelmi képviseletet is nyújtanak majd. A pécsi utcákon is összefuthatunk a tagokkal, amint éppen "sétálnak".

Ugyan a bíróság jogerősen is feloszlatta a Szebb Jövőért Egyesületet, a Jobbikhoz köthető radikálisok vezetője nem tétlenkedett sokat, október közepén megalakította a Magyar Önvédelmi Mozgalmat.

- Egy teljesen új szervezetről van szó, az viszont nem titok, hogy tagjaink jelentős része korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületben tevékenykedtek - nyilatkozta munkatársunknak László Attila, a MÖM vezetője.

 

Mint megtudtuk, Pécsett eddig kevesen (öten) jelezték csatlakozási szándékukat, a helyi csoport a napokban választott vezetőt. Kérdésünkre, hogy összefuthatunk-e az utcán járőröző MÖM-tagokkal, László Attila úgy válaszolt, legfeljebb "sétáló önvédelmisekkel" találkozhatnak majd (újra) a pécsiek.

- Az utcán való jelenlét mellett azonban más tevékenységet is ellátunk. Tagjaink feladata lesz többek között a helyi önvédelmi csoportok megszervezése, segítése. Mivel a hivatalos szervek dolgozóinak - gondolok itt a tűzoltókra, mentősökre és a rendőrökre -, képviselete rendkívül gyenge, szeretnénk az érdekképviseletüket is erősíteni a mozgalom jogászai révén - sorolta a megcélzott feladatokat.

A vezető hangsúlyozta, a szervezet minden hatályos jogi előírást betart majd a működés során, a tagok közé pedig mindenkit várnak, aki "tenni akar a hazájáért vagy a helyi közösség érdekében tevékenykedne".

Ami a politikai hovatartozást illeti, nem tagadják, hogy a nemzeti radikális párttal szimpatizálnak, ám a Jobbiknak, László elmondása nincs közvetlen befolyása a MÖM-re.

- Független mozgalom vagyunk, a Jobbik nincs sem fölénk, sem pedig - nyilván - alánk rendelve. Ennek ellenére több olyan tagunk van - magam is így vagyok -, akik a világnézetük és a jövőről alkotott elképzelésük miatt korábban beléptek a radikális pártba. Ebben nem látok semmi kivetnivalót - fogalmazott László Attila.

Képünk a MÖM budapesti megalakulásakor készült.

Palotás P. - MTI-fotó