Se kómaközpont, se Balokány
2009. február 12. csütörtök 20:46
Immár biztos, hogy az István-aknán tervezett nagyszabású, több tízmilliárdos projektre a legjobb esetben is éveket kell várni.
Tekintse meg képgalériánkat, KLIKK IDE!
Mint ismeretes, a jelenleg az E.M.B Zrt. által tulajdonolt területen - az ígéretek szerint - már ez év végére felépült volna egy kétszáz szobás négy- vagy ötcsillagos szálloda, s a későbbiekben wellness-egységet és lakóparkot is létrehoztak volna ugyanitt.
A cég kommunikációs munkatársa, Magyar László most azt mondja, a tulajdonosok egyelőre letettek a pécsi projekt folytatásáról, mondván, sem hazai, sem külföldi befektetői köröktől, bankoktól nem sikerült forrást találniuk elképzelésük megvalósításához. Ugyanakkor egyelőre arra sem tud válaszolni, hogy mikor indítanák el a beruházás előkészítését.
Az Aquaprofit Zrt. hatszázmilliót nyert egy szállásfejlesztésre kiírt pályázaton. Mint ismert, a cég a Balokány-fürdő lerobbant területére álmodott wellness-szállodát - erről Grubics Mira, a cég marketing menedzsere azt mondta, hogy bár a beruházás előkészítése engedélyeztetési, műszaki tervezési, építészeti oldalon az eredeti terveknek megfelelően halad - viszont a gazdasági válság következményeként megváltozott hitelezési feltételek miatt a finanszírozási hátteret újra kell gondolniuk, s a szálloda megépítésének feltétele az is, hogy EKF-létesítmények építését elkezdjék. Mint mondta, elsősorban a kulturális- és konferenciaközpont beruházás indulása a lényeges, hiszen éppen az új EKF-központ rendezvényei által generált szállásigényeket elégítené ki a wellness-szálloda.
Ezen városrészben azonban nem csupán ezt a fejlesztést tervezték: a Balokány Liget Kft. a vasúttól délre, a Balokányfürdővel átellenben több mint öt hektáron építkezne, egy élményfürdőt létrehozva. A cég a várossal településrendezési szerződést is kötött, mely szerint Pécs módosítja építési szabályzatát, s felerészben hozzájárul - 290 millió forinttal - a terület feltárásához szükséges út megépítéséhez. A vállalkozókat azonban immár napok óta nem sikerül elérnünk, annak ellenére, hogy a beruházó jogi képviselője a 14 milliárdos projektről már őszre ígért tájékoztatást.
A pécsieknek minden bizonnyal a volt szénosztályozó területén kialakítandó kómaközpontra is várniuk kell. Mint azt a volt bányaüzem tulajdonosától, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgató-helyettesétől, Soó Lászlótól megtudtuk, a korábban a területen keresztül haladó vágányok miatti jogvitát sikerült ugyan megoldaniuk, így a telek tulajdonjogát rendezhetik, viszont nem sikerült a telket értékesíteniük egyelőre az ötvenmilliós foglalót már kifizető Kóma1 Kft.-nek. Hozzátette: egyelőre nem tudja azt sem megmondani, mikor üthetik nyélbe az üzletet.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a...
- Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai...
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Cukorbetegség: támogatást nyújt a...
- Ennyi szavazattal lehetett valaki...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Figyelem! Keddig adható be az...