Schiffer Kozármislenyben, Komlón és az Ormánságban

2014. szeptember 23. kedd 23:15

Schiffer Kozármislenyben, Komlón és az Ormánságban

A helyi gazdaság fejlesztésében és az oktatás, képzés erősítésében látja Magyarország kitörési lehetőségeit az LMP, amely ezt a források elosztásánál is figyelembe veszi, ha helyzetbe kerül a megyei önkormányzatokban, a fejlesztéspolitika irányításában - mondta a párt társelnöke kedden Kozármislenyben, sajtótájékoztatón.

Schiffer András, aki baranyai körútja keretében Komlóra és ormánsági településekre is ellátogatott, kifejtette: összehangolnák a lakosság bevonásával készülő helyi, kistérségi és regionális fejlesztési terveket, s azok mentén helyi adottságokra alapozott munkahelyteremtő beruházások valósulhatnának meg. Úgy vélte, komoly lehetőségek vannak a mezőgazdaságra alapozott feldolgozóiparban, s egyebek mellett a falusi turizmusban, az ökoturizmusban is. 

"Véget vetünk annak a vircsaftnak, hogy csak azért lesz két-három szomszédos településen fürdő és tündöklő térkő, mert abból tudnak a kartell- és oligarchapártok sok pénzt ellopni" - közölte.

A politikus szavai szerint Magyarországnak a helyi gazdaság erősödése nyújthat kitörési lehetőségét, nem az, ha a "multik zsebét tömik sok pénzzel", vagy ha "az összeszerelő üzemektől várjuk a megváltást". "Amíg Magyarországot egy összeszerelő csarnoknak képzelik el a különböző kormányok, addig valós, tartós munkahelyek nem jönnek létre" - fogalmazott.

Schiffer András hangsúlyozta: a helyi gazdaság megerősítése azért fontos, mert azok az emberek, akiket egy összeszerelő üzemből "külföldi pénzügyi központok kidobnak", könnyebben tudnának munkát találni, így családjuknak megélhetést biztosítani.

Példaként az egykor elektronikai termékek előállításával foglalkozó finn Elcoteq vállalat pécsi gyáregységének bezárását említette, amelynek következtében 3-5 ezer ember került utcára, s mivel nincs olyan erős helyi gazdaság, amely megkapaszkodási lehetőséget adna, az érintett dolgozók egy része ma is állást keres, esetleg közmunkás, vagy elhagyta az országot.

Az LMP társelnöke úgy vélte: a tudásgazdaságra, a képzésre fordított források révén meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kétkezi munkásoktól a diplomásokig mindenki helyben korszerűsíthesse a tudását, könnyen válthasson szakmát. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy a helyi kis- és középvállalkozások jól képzett munkaerőhöz jussanak, s csökkenjen az elvándorlás.

Angyal Károly Tibor, az LMP Baranya megyei listavezetője arról szólt, hogy a helyi fejlesztésekre, munkahelyteremtésre vonatkozó elképzeléseik megvalósításához fontosnak tartják a helyi gazdálkodókkal, szövetkezetekkel való együttműködést.
"Prioritásként kezeljük a közlekedési feltételek és a közbiztonság javítását is - fűzte hozzá.

(mti)