Rendkívül sikeres a Zsolnay Program

2016. október 28. péntek 14:46

Rendkívül sikeres a Zsolnay Program

Pénteken köszöntötték a Pécs városa, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által indított Zsolnay Program 1000. látogatóját a Zsolnay Kulturális Negyedben. Február óta 35 településről érkezett egy-egy csoport, hogy ingyenesen megtekinthesse a Negyed látnivalóit.

Eszékről, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központból érkezett 5-10. osztályos gyermekek csoportját köszöntötte a Zsolnay Program 1000. látogatójaként dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője pénteken. Ez az intézmény az egyetlen olyan képzési centrum, ahol Horvátországban az általános iskolai képzés mellett magyar nyelvű középiskola működik.

A Zsolnay Program célja, hogy 2016 és 2018 között valamennyi, azaz több mint 300 baranyai település egy-egy, 30-35 fős szervezett csoportjával térítésmentes formában megismertessék a Zsolnay Kulturális Negyed sokszínűségét, kiállításait, különböző múzeumpedagógiai-, természettudományos-, ismeretterjesztő programjait, valamint táncházait, interaktív és kreatív játszóházait. Emellett határon túli csoportokat is fogadnak kétnapos kulturális programra Pécsett.

Páva Zsolt polgármester szerint európai szinten is példátlan az a törekvés, az a miliő, ami ma Pécsett a kultúra területén történik. A kultúrának mindenhol jelen kell lennie. Az erre irányuló erőfeszítésekhez csatlakozott Pécs is e programmal, hiszen a közösség elsődleges összetartó erejét a kultúra jelenti. Az évekkel ezelőtti hátrányunkat ledolgozva mára eljutottunk oda, hogy a ZSÖK a régió vezető kulturális zászlóshajójaként vállalhatja fel e nemes kezdeményezést - mondta.

A program népszerűségét mutatja, hogy eddig 26 baranyai és 9 határon túli csoport élt a lehetőséggel, így érkeztek látogatók többek között Bácsfeketehegy, Bácskeresztúr, Kishegyes, Doroszló, Bácskertes, Vörösmart, Laskó, Szabadka és Eszék településekről is. A határon túli csoportokat jellemzően iskoláskorú gyermekek alkották, míg a Baranyából érkező csoportok összetétele változatos volt: a felnőtteknek és nyugdíjasoknak szóló ajánlatot 12 település választotta, a családi csomagot 10, míg a gyermekeknek kínált ajánlatot 4 település kérte.

- A Zsolnay-örökség Pécs és Baranya megye közös kincse, büszkék vagyunk arra, hogy a Baranya Megyei Értéktárba is bekerült. Fontosnak tartjuk, hogy minél több baranyai ember eljuthasson a Zsolnay Kulturális Negyedbe és megismerhesse ezt a páratlan értéket, ezért csatlakoztunk a programhoz és ezért támogatjuk anyagilag, hogy 3 év alatt 10 ezer látogató tekinthesse meg a Gyugyi-gyűjteményt, a Rózsaszín kiállítást, a csodálatos tereket, szobrokat, a Zsolnay dinasztia csodálatos örökségét - mondta Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

A legtöbb látogató arról számolt be, hogy bár már hallottak a Zsolnay Negyedről, még nem volt módjuk ellátogatni ide. Ahogy Vincze Balázs, a ZsÖK NKft. ügyvezetője hangsúlyozta, éppen ez a program lényege:
- A kulturális alapellátás feladatának eleget téve kinyitottuk a Zsolnay Negyed kapuit, hogy olyanok is eljöhessenek ide, akiknek más módon erre nem lenne lehetősége. Megható volt látni az örömöt mind a gyerekek, mind az idősebb generáció arcán, ahogy megcsodálták a látnivalókat. Arra biztatom a többi települést is, hogy ne hagyja ki ezt a lehetőséget!

A program egészen 2018-ig folytatódik, a baranyai települések a [email protected] e-mail címen informálódhatnak és jelentkezhetnek a programra.
Részletek: http://www.zsolnaynegyed.hu/tartalmak/Zsolnay_negyed_Zsolnay_program

Forrás: ZSÖK