Polgármester-jelölti fórum: egymást ekézték hetven ember előtt

A múlt heti után immár a második polgármester-jelölti fórumot rendezték meg kedden este a Tudásközpontban. Lehet, hogy nem kellett volna. Az alábbiakban munkatársunk helyszíni élményeit olvashatják. 

Tulajdonképpen örülhet az ember, hogy „kicsiben" is látja, modellezheti miért is tart az ország ott, ahol van. Alig egy hét alatt száz ember helyett most már csak hatvan-hetvenen jöttek össze, s a közönség számának változásával fordítottan volt arányos a terem méretének változása a polgármester-jelölti vitában, amit az ÖPE szervezett erre a kedd estére is. Sem a várost vezető polgármester, sem a baloldali összefogás jelölje nem volt itt most sem...

A „recept" hasonlított a nagypolitikához: végy pár jószándékú embert, adj nekik lehetőséget, hogy embertársainak beszélhessenek mindarról, mit fontosnak gondolnak, és a hatás nem marad el. Előbb-utóbb - a konstruktív, tényszerű, konkrét elképzelések mellett - egyre inkább úrrá lesz rajtuk az egymással való foglalkozás, a személyeskedés, és a másikat támogató csoportok vagy pártok szidalmazásának kényszere.

Mondom, mint ha a parlamentben lettünk volna: a résztvevők egymást ekézték a végére, amiben a közönség egy része is tevékeny szerepet vállalt, ahogy behozta a nagypolitikát, az amerikai és orosz támogatást, amivel a pártok egymást abajgatják...

Pedig minden kultúrember-módjára indult.

Mosoly a jelöltek arcán, figyelő tekintetek a nézők szemében. A terem is benépesedett lassan, a negyedórás csúszás nem keltett feszültséget senkiben sem. A miniatűr szekértáborok összeültek, kis sejteket formálva a nézőtéren, csak a firkászok és egyéb sajtósok csapata volt gyérebb, mint az első estén. Ifjú kollégámmal mindenre volt időnk és helyünk, nem tapostuk ketten halálra egymást a jó fotókért. (Már ez is gyanús volt.)

Aztán elkezdődött, ezúttal a gazdaság mostani helyzete és a jövőre vonatkozó tervek, szándékolt tettek és elképzelések voltak terítéken. Szerettük volna látni, hogy kinek mi van a tarsolyában. 

Amit kaptunk, abban mindenki részéről volt értelmes, gondolat, tenni akarás és változtatási szándék. Egy-egy ilyen vitában az egymást követők közül mindig az utolsónak megszólalónak van óriási helyzeti előnye. Így volt ez most is. Ha finoman szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám: a programok nyolcvan százalékban kísértetiesen hasonlítottak egymásra.

Volt itt kérem minden megszólalásban a szakképzés ellehetetlenülésére felhívó intelem, a helyi vállalkozások pedig állandóan támogatást kapnak majd mindenkitől, nem is beszélve a közbeszerzésekről, ahol viszont nem szabad megelégedni a mostani 10-20 esetleg 25 százalékos helyi pályázat-nyertességi aránnyal.

A jelöltek mindegyike kiállt az ingatlanadó - szerintük is - abszurd, elviselhetetlen mértékének csökkentése mellett. Kis licitháború alakult ki, hogy 40-65 vagy éppen 80 négyzetméterig legyen adómentes a tulajdonolt ingatlan a jelöltek szerint.

Biztos bennem van a hiba, de a legtöbb megszólalást expozénak és székfoglalónak éreztem, pedig annak még nem jött el az ideje. A résztvevők dicséretére annyi azért elmondható: nem tértek el a saját kampányukban eddig bevált (vagy annak gondolt) főbb elemektől, ám a konkrétumokkal, a jövőre mutató praktikus információkkal mintha adósaink maradtak volna.

Az est végére már kaptunk kis felidézést múltbéli és országos politikai csatározásokból is. Egyre több lett a személyeskedés, s az addig jószerivel csak érdeklődő hallgatóság is beszállt az ütközetekbe.

Az egyik felszólaló például két parlamenti pártot is megszólított, mondván: hogyan is állunk az amerikai kampánytámogatásokkal, míg a másiknál arra volt kíváncsi, hogy miként alakulnak az orosz kapcsolatok. Ja, és Bokros Lajos helyi párttársa is kapott kicsikét a jóból. 

Szóval, igazi magyaros politikai vitakultúra-gyakorlat lett az estből.

Kőhalmi Endre