Pénteken kezdődik a Baranyai Cigányok Fesztiválja Pécsett

2014. április 22. kedd 18:10

A roma kultúra népszerűsítése, sokszínűségének bemutatása a célja a Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiváljának, amelyet pénteken és szombaton tartanak Pécsett.

Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke kedden Pécsen, a tizenhatodik alkalommal megrendezendő eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: az első napon este hét órakor Bódi Guszti és a Fekete Szemek Együttes lép fel a Lauber Dezső sportcsarnokban.

Hozzátette: másnap tíz órakor megnyílik az egyesület elmúlt huszonöt évét bemutató fotókiállítás a Rácz Aladár Közösségi Házban, ezt tizenegy órától Irodalmi matiné követi Bertók László Kossuth-díjas költő részvételével a Szentandrássy galériában, délután háromtól pedig folklórtalálkozó lesz nyolc hagyományőrző együttes részvételével a Rácz Aladár közösségi házban.

Megjegyezte, hogy a fesztivál ideje alatt kézműves bemutatóra, vásárra és könyvkiállításra is várják a látogatókat.

Kosztics István az MTI érdeklődésére elmondta: a fesztivált szervező, negyedszázada működő Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület fontos feladatának tekinti, hogy a populárisabb, nagyobb tömegeket vonzó események megtartása mellett lehetőséget adjon a színvonalasabb művészetet képviselő alkotók bemutatkozására is.

Hangsúlyozta: a szervezet programjaival, kezdeményezéseivel szerepet vállal a cigány kultúra széles körű népszerűsítésében, igyekszik hozzájárulni romák és nem romák békés egymás mellett éléséhez, a roma integrációhoz, a romákkal kapcsolatos félelmek, tévhitek eloszlatásához. Kitért arra, hogy a cigány kultúra iránt nagy az érdeklődés, esetenként nagyobb a nem romák, mint a romák körében.

Kosztics István a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy az egyesület a közelmúltban eredményesen vett részt két európai uniós pályázaton is. Az Etno kultúrfarm elnevezésű kezdeményezésük keretében 130 millió forintból vendégházat alakítanak ki a főként cigányok lakta Alsószentmártonban azoknak, akik ismerkednének a roma kultúrával, egy másik programjukkal pedig 50 millió forintból kétszáz halmozottan hátrányos, megváltozott munkaképességű embernek segítenek visszakerülni a munkaerőpiacra.

(mti)