Pécsnek gyorsabb Intercity kell!
2008. február 18. hétfő 21:46
„Látható, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen romlottak a vasúti közlekedés feltételei. Míg 1996-ban 2 óra 25 perces, addig ma már három órás menetidővel lehet csak elérni vasúton Budapestről Pécs városát. Mivel ez a helyzet véleményem szerint semmiképpen sem tartható, ráadásul Pécs Európa kulturális fővárosa lesz, levélben fordultam a miniszterhez" - mondja a Pécsi Újság.hu-nak Bókay Endre.
A szocialista képviselő levelében a menetidő csökkentésére tett intézkedéseket kéri számon a minisztertől, miközben az ügy fontosságát hangsúlyozza.
Kampányolásra mindig jó
A Pécs-Budapest IC ciklusról ciklusra az egyik legjobb kampánytémát jelenti. Hat éve Medgyessy Péter ígért 160-al száguldó vonatokat, 2006-ban pedig az azóta leköszönt gazdasági miniszter, Kóka János vizionált kétórás menetidőt. Ezzel szemben a kormány nemrégiben ezer milliárd forint értékű köz- és vasútfejlesztésekről döntött. Természetesen a pécsieket érintő vasúti modernizációra egy fillér sem jutott.
„Biztosítanunk kell a város gyors és kényelmes vasúti és közúti megközelítését, hiszen több százezer turistát várunk a rendezvényekre két év múlva" - mondja Bókay, aki hozzátette azt is: a menetidő növekedése részben a megálló helyek számának növekedése miatti.
„Az ideiglenes és állandó lassú jelek megszüntetésével, új motorvonatokkal viszont mérsékelni lehetne a menetidőt, miközben új IC kocsik forgalomba állításával a komfortszint is javulhatna 2010-ig" - véli Bókay.
A képviselő azt szeretné elérni, hogy két éven belül jelentősen, akár két óra alá csökkenjen a menetidő. „Sajnos ma ott tartunk, hogy sokan inkább autóval ingáznak a két város között, mert a vonat nem kellően gyors és kényelmes. Bízom benne, hogy érdekeinket képviselve jár majd el a közlekedési tárca a jövőben".
A miniszternek két héten belül válaszolnia kell Bókay kérdéseire, így kiderül, mire is számíthatunk a kormánytól az ügyben.
(Amint új információnk van, természetesen beszámolunk a fejleményekről.)
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Záporok, zivatarok zavarhatják a...
- Vezérkari főnök: a hadseregnek fel...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Május 20-ig lehet nevezni a Virágos...
- Felmérés: így látják az utasokat és a...
- Hamarosan bíróság elé áll társaival a...
- Ritka fészkelő, uhu költ a szomszédban
- Ismét sarki fény ragyogott az ország...