Pécsi tűzoltópáros nyerte meg az országos lépcsőfutó bajnokság abszolút versenyét

2016. szeptember 27. kedd 16:47

Pécsi tűzoltópáros nyerte meg az országos lépcsőfutó bajnokság abszolút versenyét

Több mint kétszáz tűzoltó nevezett az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett országos lépcsőfutó bajnokságra. A párosok abszolút versenyében Pandur Csaba és Molnár Máté, a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltói bizonyultak a leggyorsabbnak, 3 perc 6 másodperces eredménnyel. Rajtuk kívül még több baranyai tűzoltó ért el szép eredményeket a megmérettetésen, mind páros, mind pedig egyéni számban.

Az először 2000-ben, fővárosi szervezéssel megrendezett, 2006 óta pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös szervezésű, immár országos viadalon a résztvevők teljes védőfelszerelésben, acélpalackos légzőkészülékben futnak fel a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületének huszonharmadik emeletére. Ez nem akármilyen fizikai megterhelést jelent, ugyanis a védőfelszerelés összsúlya megközelíti a harminc kilogrammot.

A versenyzők férfi és női kategóriában, korcsoport szerinti osztásban, egyénileg és párban is indulhatnak. Utóbbi esetben a páros tagjai legfeljebb egy lépcsőfordulónyi távolságra távolodhatnak el egymástól.

Az országos versenyre ebben az évben kétszázkilencen neveztek, minden katasztrófavédelmi igazgatóság, illetve számos önkormányzati, létesítményi tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület küldött versenyzőt.

A verseny végén dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese köszöntötte az indulókat. A vezérőrnagy beszédében gratulált minden egyes résztvevőnek. Szintén gratulált a rendkívüli sportteljesítményekhez, egyben örömét fejezte ki, hogy idén is ilyen nagy létszámban álltak tűzoltók a rajtvonalhoz az ország valamennyi katasztrófavédelmi igazgatóságának állományából.

Az egyes kategóriák dobogósait érmekkel és kupákkal díjazták. Az összesen tizennyolc kategóriában kiosztott elismeréseket dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, valamint Kelemen Zsolt, a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke adta át.


A Baranya megyei eredmények a következőképpen alakultak:


Férfi egyéni (18-29):

- Kovács Zoltán (siklósi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:21,20 - 27. hely (47-ből)
- Csertán Gábor (pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:38,55 - 36. hely (47-ből)

Férfi egyéni (30-34):

- Manyaszek Áron (siklósi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:07,55 - 12. hely (21-ből)

Férfi egyéni (40-44):

- Gurmai Sándor (komlói Hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 3:51,20 - 6. hely (15-ből)
- Székelyhidi Zoltán (pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:07,28 - 9. hely (15-ből)

Páros (18-29):

- Pandur Csaba - Molnár Máté (pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 3:06,67 - 1. hely (17-ből)

Páros (30-39):

- Kövecs Bálint - Budányi Zsolt (mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:33,11 - 5. hely (8-ból)

Páros (40-48):

- Gurmai Sándor - Rajczi Zsolt (komlói hivatásos tűzoltó-parancsnokság és mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság) - 4:06,77 - 3. hely (5-ből)

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem