Pécsi Horvát Színház: tényleg az utolsó felvonás következhet, befejezik az építkezést

2016. november 07. hétfő 08:02

Pécsi Horvát Színház: tényleg az utolsó felvonás következhet, befejezik az építkezést

Megkötötték a támogatási szerződést, így nincs akadálya annak a százmillió forintnak a lehívására, amivel az állam besegít a horvát színház félbeszakadt felújításának befejezéséhez. A teátrumnak legkésőbb jövő nyárig kell elkészülnie. 

Már két év is eltelt a Pécsi Horvát Színház eredeti átadási határideje, 2014 ősze óta, de a felújítást azóta sem fejezték be, a társulat ma is albérletben kénytelen játszani.

A munkálatokkal megbízott kivitelező előbb a csapadékos időjárás okozta csúszások miatt haladékot kért. Ezzel az átadás határideje 2014 végére módosult. Mivel addigra sem sikerült befejezni a munkát, sőt, kiderült, hogy a szomszédos ingatanok is kárt szenvedtek az építkezés során, a város tavaly azonnali hatállyal felmondta a vállalkozóval kötött szerződést, s azóta lényegében nem történt semmi.

Többek között azért nem, mert a beruházásra rendelkezésre álló pénz már nem volt elég a befejezéshez, így újabb forrást kellett találni. Ekkor sietett a pécsiek segítségére az állam, néhány hete bejelentették, hogy százmillió forintos támogatás érkezik az építkezés folytatásához.

150 bemutató, 220 előadás

A Pécsi Horvát Színház a magyarországi horvát kisebbség egyik legfontosabb kulturális létesítménye, amelynek feladata a hagyományőrzés mellett az újdonságok bemutatása. A teátrum társulata Horvátországban is rendszeresen fellép, sőt a határon túlról is érkeznek nézők Pécsre. Az elmúlt bő két évtizedben 150 bemutatót, mintegy 2200 előadást tartott és csaknem negyedmillió nézőt fogadott a társulat.

- Azt kértem a kormánytól, hogy a várossal közösen próbáljunk megoldást találni erre a lassan két éve húzódó problémára - mondta a kedvező hírről szólva Csizi Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője. - Különösen fontos, hogy megoldódjon, hiszen a horvátság az egyik legerősebb és egyik legnagyobb számú nemzetisége az országnak, és Pécsnek is. Jó kapcsolatokat ápolunk horvát településekkel, sőt, nemrég a horvát köztársasági elnök asszony is járt Pécsett, tehát természetes, hogy a horvátság iránti partnerség és tisztelet jegyében ezt a problémát meg kell oldanunk.

A megállapodást a legutóbbi közgyűlésen szerződésbe is foglalták, így már nincs akadálya a pénz lehívásának. Az egyezségbe foglaltak szerint a befejezés határideje 2017. július 30.

Az eredetileg 560 millió forintos állami támogatás segítségével induló beruházás végső költsége tehát a mostani 100 milliós állami hozzájárulás - és a pécsi önkormányzat által biztosítandó további 50 millió forint - révén csaknem 800 millió forintra emelkedik.


 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva