Pécsett is fellép a Kex Remake a Zsolnay Negyedben

2014. november 21. péntek 13:05

Pécsett is fellép a Kex Remake a Zsolnay Negyedben

Lemezbemutató koncert a legendás KEX együttes dalainak új feldolgozásából november 25-én, kedden 19 órától a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as termében kerül megrendezésre.

A koncert előtt 15.00 órától Kisfaludy András: Elszállt egy hajó a szélben című dokumentumfilmje látható.

A könnyűzene történetével foglalkozók, a szakírók és kritikusok egybehangzóan mondják a 60-as, 70-es évek magyar beatzenéjéről és zenekarairól, hogy volt három nagy együttes: Metró, Illés, Omega, és volt két avantgárd zenekar, a Syrius és a Kex.

 

A Kex Remake zenekar kitűzött célja nem az eredeti szerzemények másolása, rekonstruálása, hanem egy merőben más verzióban történő előadásmódja. Ez lenne az első, eleddig egyetlen, egységes színvonalú Kex lemez, amely nemcsak az „öreg" rajongóknak és barátoknak, de az őket követő generációknak is bemutatná az emblematikus dalokat. A végeredmény a könnyűzenei élet számára is újdonság lesz, de egyúttal értékmegőrzést is jelent.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.