Pécsett is abszolút fölényben a Fidesz, a Jobbik a második erő, a baloldali blokk lehet a harmadik

2014. március 07. péntek 19:59

Hatalmas fölénnyel vezet a Fidesz Pécsett is - egy, a napokban készült reprezentatív felmérés szerint. A március elején lezárt kutatás megállapítja, hogy a kormányzó párt népszerűsége akkora, hogy a jelenlegi adatok alapján nincs esélyük a baloldali indulóknak a trend megfordítására. Tóth Bertalanékat egyébként már a Jobbik jelöltjei szorongatják.

A Pécsi Újság.hu információi szerint a - város mindkét választókörzetében, 800-800 fős reprezentatív mintán végzett - közvélemény-kutatás, március 3-án készült el. Szerkesztőségünkhöz péntek este egy szöveges, fénymásolt összefoglaló jutott el, azaz valószínűleg több szerkesztőségnél is landolhatott az anyag.

A mérés megállapítása, hogy akkora a Fidesz előnye, hogy csoda kellene a baloldali blokk győzelméhez április hatodikán Pécsett.

Az adatok alapján elmondható, hogy a Fidesznek nincs komolyan vehető ellenfele a két pécsi választókörzetben. Nem csak a biztos pártválasztók körében vezetnek majd 40 százalékkal, de a bizonytalanok többsége is rájuk voksol, ha elmegy szavazni.

A Jobbik már a második erő?

A friss kutatás összefoglalója kitér arra is, hogy a második erő - némi meglepetésre - a Jobbik lehet Pécsett. Németh Zsolt és Gyimesi Gábor támogatottsága igen jelentős. A kutatás szerint egyre inkább esély van rá, hogy a Jobbik két pécsi jelöltje megveri Tóthot és Szakácsot a pécsi egyes és kettes választókerületben.

A baloldali blokk, az Összefogás - újkeletű nevükön a Kormányváltók - jelöltjeinek eredményei messze elmaradnak Csiziétől és Hoppálétól. Tóth Bertalan és Szakács László elutasítottsága is igen magas, sőt még az Összefogással szimpatizálók is megosztottak a személyüket érintő kérdésekben. Vagyis a tömörülésre szavaznának, de a két pécsi jelöltre nem.

Ennek elsősorban két oka van - állapítja meg a kutatás. Az egyik Tóth Bertalan és Szakács László, a válaszadók által vélt, magas korrupciós indexe (úgy hiszik, Tóth és Szakács „mutyiznak"), a másik pedig az, hogy a válaszadók többsége szerint ők „inkább nem Pécset képviselik".