Pécsett hetven-nyolcvan helyen kapható majd dohányáru a jelenlegi 500 bolt helyett

2012. szeptember 27. csütörtök 18:50

Pécsett hetven-nyolcvan helyen kapható majd dohányáru a jelenlegi 500 bolt helyett

Sokan nem örülnek a 2013. július elsejével életbe lépő, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény bevezetésének. Az új rendelkezés szerint kétezer lakosra jutna egy dohányt árusító bolt, így az országban eddig több mint negyvenezer árusítóhelyből mindössze 7-8000 maradna meg, Pécsett pedig a jelenlegi mintegy 500 üzletből csak hetven-nyolcvan. Káldi Zsolt, az egyik ismert pécsi trafik tulajdonosa mindenképpen szeretné tovább folytatni tevékenységét, ezért indul azon a pályázaton, amelynek sikeres résztvevői szerződést köthetnek az állammal, jogot szerezve a dohánytermékek további kiskereskedelmi árusítására.
 
A dohánylobbinak egyelőre nem sikerült módosításokat elérnie a nem egészen egy év múlva hatályba lépő, sokak által csak trafiktörvénynek nevezett dohánykereskedelmi törvényben előirányzottakon. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-t is soraiban tudó, a múlt év végén alakult szakmai szervezet, a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége állásfoglalása szerint a törvényben meghatározott kétezres lélekszámra jutó egy árusítóhely túl kevés, a szövetség 1100-1200 fő után adna árusítási jogot, azaz emelné a kiskereskedelmi egységek tervezett számát.

Az új szabályozás Pécsett is jelentősen csökkenti a dohánykereskedelmi üzletek számát, a mostani mintegy ötszáz helyett mindössze hetven-nyolcvan boltban lehet majd cigarettát vásárolni.

Káldi Zsolt, az egyik legismertebb, belvárosi dohányárusító helyiség tulajdonosa szerint egyfelől a jövedéki adó emelésével érezhetően csökkenni fog a kereslet a termék iránt, másfelől azonban az árusításra jogot szerző helyek forgalma nyilván jelentősen megemelkedik.

- Várhatóan sokkal nagyobb lesz a forgalomnövekedés, mint amennyien a drágulás miatt abbahagyják a dohányzást, vagy esetleg más megoldás után néznek - fogalmazott a kereskedő. Káldi Zsolt szerint a törvény bevezetése után legalább fél évnek kell eltelnie ahhoz, hogy érdemben lehessen nyilatkozni a forgalom alakulásáról.
Az árusítóhelyekre kiírandó pályázat feltételeivel kapcsolatban egyelőre nem sokat tudni, így azt sem, hogy meghagyják-e a dohánytermékek nagy- és kiskereskedelmi árai közötti, átlagosan 3,5-4 százalékos árrést.

- Ha nem emelik az árrést, akkor nem biztos, hogy a kiskereskedők ki tudják termelni a megélhetéshez szükséges hasznot. A boltokban csak dohánytermékeket lehet árulni, nem lesznek olyan szabadáras termékek, amelyekkel kompenzálni lehetne az esetleges forgalomkiesést.

Azt még nem lehet tudni, hogy mennyit kóstálna a húsz évre szóló koncesszió, bár Káldi Zsolt egy- és hárommillió forint közötti összegekről hallott, amit éves szinten kellene fizetniük, két részletben. Az biztos, hogy az államnak november közepéig kell eljuttatnia a pályázat feltételeit az érdekeltek (és érintettek) számára, így legkésőbb a jövő év elejéig eldől, hogy kik nyerték el a jogot a dohánytermékek forgalmazására.


H. L. B. - Képünk illusztráció