Pécsett és a Dráva mentén folytatódik a szúnyogirtás

2017. június 26. hétfő 17:30

Pécsett és a Dráva mentén folytatódik a szúnyogirtás

A központi szúnyoggyérítési programban eddig 263 ezer hektárt kezeltek a szakemberek, ezek során 566 településen léptek fel a vérszívók ellen. Amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 67 ezer hektáron permeteznek majd, ez 290 települést érint - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A múlt héten az eredetileg tervezett munkálatok mellett pótolták az időjárás miatt a Balaton térségében elmaradt kezeléseket is. Ezen a héten Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Baranya, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében, valamint Budapesten igyekeznek csökkenteni a szúnyogok számát. Dunaújváros térségében már a második teljes körű kezelésre lesz szükség, ugyanez a helyzet Komáromban és környékén is.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen, valamint térképes ábrázoláson is látható a kezelt terület nagysága és az aktuális heti terv.

Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük jelezni a katasztrófavédelem megyei ügyfélszolgálatai felé, ha településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak. A szakemberek folyamatosan mérik a szúnyogok egyedszámát, és ha szükséges, a következő hetekben elrendelik a szúnyoggyérítést ott, ahol a helyzet ezt indokolja. A szúnyoggyérítéssel kapcsolatos kérdéseket a [email protected] elektronikus levélcímre várják.

EQM