Pécsett, az ítélőtáblán zárul le a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetőinek büntetőpere

2016. május 03. kedd 09:53

Pécsett, az ítélőtáblán zárul le a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetőinek büntetőpere

Az ügyészség azzal vádolja dr. K. I.-t és társait, hogy a Magyar Villamosművek Zrt. vezetőiként és alkalmazottaiként - beosztásukat felhasználva - különböző, ténylegesen meg nem valósult beruházások előkészítése során, bűnszervezetet létrehozva vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegték, és ezzel összességében több milliárd forintos kárt okoztak az államnak. Az ellenük indult büntetőper a perbeszédekkel szerdán a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik, s nem kizárt, hogy még a héten megszülethet a jogerős döntés. 

A vádpontok között szerepelt hazai és szerbiai erőműfejlesztés, magyar energianád program és több tanácsadói szerződés. A vádirat szerint a cselekmények elkövetése során a másodrendű vádlott érdekeltségébe tartozó off-shore céget is felhasználtak.

A bizonyítási eljárás eredményeként az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék azt állapította meg, hogy az MVM Zrt. egy időközben elhunyt vezető tisztségviselője, illetve más személyek vettek részt abban a bűncselekményben, amely egy horvátországi szálloda megvásárláshoz volt köthető. A hotelt az MVM Zrt. kívánta megvásárolni, üdülőnek és képzési központnak.

Több horvátországi és más off-shore cég közötti bonyolult, részben fiktív szerződéssorozattal M. L. a másodrendű vádlott segítségével több mint 4,3 millió eurót utalt át olyan külföldi gazdasági társaságnak, amely ténylegesen nem rendelkezett a szálloda tulajdonjogával.

Dr. K. I- né vádlott - aki az elsőrendű vádlott felesége - szerezte meg azoknak a cégeknek az irányítását, amelyek a szálloda tulajdonjogával rendelkeztek.
A bíróság álláspontja szerint nem bizonyítható, hogy dr. K.I. és dr. V-S. L. vádlottak e bűncselekmény elkövetésében részt vettek.

Az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a vádlottak bűnszervezetet létrehozva, vagyonkezelői feladataikat szándékosan megszegve okoztak hátrányt az MVM Zrt-nek. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak szervezetten nem követtek el bűncselekményt.

E tényállás alapján az elsőfokú bíróság Sz. Á.-t bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette és pénzmosás bűntette miatt két év börtönre ítélte. Szintén két évet kapott dr. K. I.-né is orgazdaság bűntette és pénzmosás bűntette miatt 2 év börtönre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlott esetében öt évre próbaidőre felfüggesztette.

A többieket felmentették, az egyik vádlott pedig elhunyt, ezért vele szemben megszüntették az eljárást.

A törvényszék ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére, elsősorban az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében jelentett be fellebbezést.

Képünkön: dr. K. I. az egyik korábbi tárgyaláson.

Forrás: Pécsi Ítélőtábla - Fotó: MTI/Soós Lajos