Páváék elmondták péntek este, miért is kapott történelmi esélyt Pécs

2015. január 30. péntek 20:25

Páváék elmondták péntek este, miért is kapott történelmi esélyt Pécs

A Kodály Központ földszinti konferenciatermében számolt be a város polgármestere, dr. Jarjabka Ákos dékánhelyettes és Csizi Péter országgyűlés képviselő arról, hogy mit is jelent az a néhány hete már több nyilvános fórumon elhangzott mondat, mely címünkben szerepel.

A mikrofonhoz szólítottak között volt egyébként - jelezve, hogy nem kispályás rendezvényen vannak, akik meghívást kaptak - Románia volt miniszterelnöke, Kolozsvár (Pécs testvérvárosa 1990 óta) jelenlegi polgármestere, Emil Boc is (következő képünkön), aki korreferátumában Kolozsvár és Pécs kapcsolatáról, illetve a kincses város jelenlegi állapotáról beszélt. (Kolozsvár 300 ezer lakosából jelenleg 50 ezer a magyar, a Babes-Bolyai Egyetemen és a többi helyi felsőoktatási intézményben mintegy 100 ezer hallgató tanul - a szerk.)

Jarjabka Ákos közgazdász dékánhelyettes a PTE megalapításának 650. évfordulójára (ez 2017-ben lesz esedékes) való felkészülésről adott elő, míg Csizi Péter részletes prezentációt mutatott be a 2020-ig várható - EU-s pénzekből történő - pécsi fejlesztési tervekről. 

Mint a volt alpolgármester a megjelenteknek mondta, 31,4 milliárd forint forrás már megcímkézve várja, hogy Pécs felhasználhassa azt, ráadásul a nem kis összeg lehívásához szükséges önerő sem a várost terheli, hiszen ehhez a kormány 10 milliárdot biztosít. Azaz: a korábbi évekkel ellentétben nem banki hitelből kell az önerőt megoldani.

Csizi - Páva Zsolthoz csatlakozva, aki azt mondta, a fő csapásirányt már kijelölték, a finomhangoláshoz viszont a pécsi polgárok segítségét kérik, így február elejétől kampányt indítanak ennek érdekében - a részletekről szólva több diát is bemutatott arról, mire is tervezik fordítani a hat éven keresztül havi félmilliárdos támogatásként is felfogható EU-s fejlesztési keretet.

Ezek szerint az úgynevezett Pécsi Integrált Gazdaságfejlesztési Program főbb elemei a következők lesznek:

- SSC központ kialakítása az Ifjúsági Ház fejlesztésével 

- Pécsi barnamezős ipari telephely-fejlesztési program 

- Call center kialakítása a Puskin téri volt kollégium fejlesztésével 

- Gépipari életpálya program 

- M60 ipari logisztikai park kialakítása a Pécs-pogányi reptér fejlesztésével 

- Baranya-Pécs rövid ellátási lánc elemeinek megvalósítása (Helyi termelőktől helyi termékek; Új vásárcsarnok, kertvárosi-uránvárosi piac megújítása, Pécs-Keleten új piac létesítése)

- Pécs-baranyai befektetésösztönzési iroda létrehozása 

- Nemzetközi egyetemi képzőközpont kialakítása (ha minden igaz, ez a Munkácsy utcai fül-orr-gége klinika helyén lesz)

- Gépipari duális képzőhelyek fejlesztése és felújítása (Zipernovszky, Angster, Simonyi szakközépiskola).

A szintén 2020-ig megvalósítandó költségcsökkentési program során az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére, egy magas fokon automatizált üzemeltetési központ létrehozására, egy a Tüskésréten megvalósítandó naperőmű beindítására, a pécsi geotermikus hőbázis feltárására, és a közösségi közlekedési telephely létrehozására is jutna.

Az úgynevezett városvonzerő fejlesztési program főbb elemei: 

- belvárosi múzeumközpont kialakítása 

- a Misina-tető fejlesztése 

- Kreatív Pláza kialakítása 

- a "Nick-Nádor" tömb üzleti célú fejlesztése 

- és a Pécsi víz völgyének fejlesztése. 

A fentieken kívül az előadók további részleteket is felfedtek, de ezekről majd az elkövetkezendő időszakban számolunk be olvasóinknak. 

A polgármester zárszóként a következőkkel búcsúzott: 

- Tudom, az előadásokban elhangzott sarokszámokat tekintve mindez "combos" vállalás, de bízom benne, hogy működni fog. Kérem, hogy önök is támogassák ezt a vállalást, hiszen együtt szeretnénk jobbá tenni a városunkat. 

P. Zs.