Páva Zsolt: több százmillióval emelkedett Pécs bevétele tavaly óta

2017. július 26. szerda 15:07

Páva Zsolt: több százmillióval emelkedett Pécs bevétele tavaly óta

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint míg az ellenzéki sajtóban csúsztatások és találgatások jelennek meg a város hiányáról, addig a tények azt mutatják, hogy jelentősen nőttek a bevételek tavaly óta - írja a PécsMa.hu.

- Az elmúlt hetekben mintha egymásra licitáltak volna az ellenzéki lapok szerzői, amikor Pécs nehéz anyagi helyzetéről, illetve a hiányról cikkeztek. Mit mutatnak a számok?

- Egészen elképesztő fantazmagóriák jelentek meg sajnos, de ez nem újdonság Pécs esetében sem. Ahogy a hírvilág uborkaszezonjában visszatérő jelleggel írnak parlagfűről, hőségről, viharokról és szökőkutakban fürdőző emberekről a lapok, úgy városi cégek vagy a város anyagi helyzete is jó muníciót ad egyeseknek a csámcsogásra. Ezzel együtt a tény, hogy Pécs, igaz komoly odafigyelést igénylő, feszes költségvetéssel működik, a nehéz nyári időszakban is pontosan fizeti a béreket. Ráadásul 2016-hoz képes jelentősen emelkedett a bevételünk is.

- Ez mit jelent pontosan?

- Részletes kimutatást kértem például az adóügyi osztályunktól, hogy megtudjam, Pécs költségvetését mennyiben segítették a közelmúltban megtelepülő és tevékenységüket fokozó vállalkozások. Kiderült, hogy 2017 január és július között csak az iparűzési adóbevételünk több mint 200 millióval meghaladja azt, amely 2016 januárja és júliusa között folyt be. Az összes adóbevételünk pedig több mint 350 millióval magasabb volt, mint 2016 hasonló időszakában.
Az új cégek, például a Harman is belépett az adófizetői körbe

- Miből eredeztethető a bővülés?

- A számok emelkedésének egyik alapja, hogy a közelmúltban betelepülő cégek, mint a Harman hangtechnikai gyártó cég és az IT Services Hungary is beléptek adózóként a rendszerbe. De ugyanígy az igazságos közteherviselést célzó erőfeszítéseink is meghozták az eredményeiket, így az adóosztály felderítési tevékenysége is sokat nyomott a latban. Ma ugyanis olyanok is fizetnek adót Pécsen, akik eddig titkolni próbálták vagyonukat vagy bevételeiket.

- Mi várható a következő időszakban?

- Bízunk benne, hogy iparűzési adóbevételeink az év hátralévő részében, jövőre pedig még inkább tovább bővülnek. Ez a jelen lévő vállalkozások eredményesebb működésének és új vállalatok megjelenésének lesz köszönhető reményeim szerint. Jól látható, hogy az ingatlanpiac is felpörgött Pécsen, ezért az ingatlanértékesítések területén is számíthatunk komoly eredményekre.

Forrás: PécsMa.hu