Patartics Zoráné az év Ezüst Ácsceruzája, tervezői munkájáért

2011. december 01. csütörtök 16:12

Patartics Zoráné az év Ezüst Ácsceruzája, tervezői munkájáért

A 2011-es év Ezüst Ácsceruza díját vehette át Patartics Zorán, pécsi építész a december elsején, csütörtök délelőtt tíz órakor tartott budapesti díjátadón.

A nívós elismerést immáron második alkalommal adták át ünnepélyes keretek között. A díjak átadását Szent Borbála, az építőmesterek, építészek védőszentjének napjához kötik az alapítók, így esett a választás idén a Borbála naphoz közeli december elsejére. A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az idén is két díjat osztott ki a bizottság.

Csontos Györgyi építész és Csontos János költő, újságíró, filmrendező mellett Patartics Zorán örülhetett az Ezüst Ácsceruzadíjnak.

Patartics Zorán tervezői munkája mellett az 1998-ban induló Pécsi ECHO című kritikai szemle alapító szerkesztőjeként és állandó szerzőjeként vált ismertté. A lap, melynek 2009-ig meghatározó személyisége volt, jelentős elemző és véleményformáló szerepet töltött be a város kulturális-művészeti életében, és bátran mondhatjuk, hogy bár Pécsett adták ki, országos jelentőségre tett szert.

Jól bizonyítják ezt Pásztor Erika Katalina, az építészfórum egyik alapítójának szavai:

- Az építészfórum.hu az országos kulturális folyóiratok között megkerülhetetlen szakmai tartalomként ismerte meg az ECHO építészeti rovatát, így megállapodásunk keretében több cikket is átvettünk közlésre - mondta.

Patartics Zorán ír, honlapokat működtet, vitaesteket szervez az Európa Kulturális Fővárosa projekthez kapcsolódva, az "Építészet és Kontextus" programsorozat keretében, melynek célja többek között, hogy "a közönség szélesebb rétegei számára is értelmezhetővé váljanak a kortárs építészet jellegzetes tendenciái" .

Igényesen, érthetően elemez, véleményez, kritizál, provokál, talán nem is mindig népszerű, de mindennek origója, amely minden írásán, tevékenységén átsüt, az elkötelezettség a szakma és a közösség iránt, egyfajta akarat a közös gondolkodás megteremtésére. És ez az akarat tisztelendő.

Az Ezüst Ácsceruza díj azon személyek munkáját kívánja elismerni évente kétszer, akik a hazai építészet és építőipar eredményeit, eseményeit szélesebb érdeklődésre számot tartó, nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumokban közvetítik és népszerűsítik. Egyben ösztönözni is kívánják ezzel a szakma képviselőit, publicistáit, hogy nyissanak a nagyobb nyilvánosság felé.

EQM