Patartics Zorán: Díjazd magad!

Az egyik közösségi oldalon ismerősöm mailben hívta fel figyelmemet egy pályázatra. Nem írt ajánló sorokat, indoklást, csak a tartalmat, a pályázati kiírásra mutató linket, és a címet: Köztérmegújítási nívódíj pályázat 2012.

Bár többféle minőségben voltam érintett néhány köztérmegújítási projektben, azt gyanítom, valamilyen intézményként gondolhatott rám, és minden bizonnyal a sok eredményt hozó pécsi beruházásokkal kapcsolatban. Közösségfejlesztő, az EKF-hez kötődő közéleti szerepvállalásaim miatt számos alkalommal jártam már így: sokan úgy gondolják, hogy a város történéseire ráhatásom van. Ez persze nincs így, és intézmény sem vagyok.

Véleményt megfogalmazni, párbeszédet építeni, és döntéseket hozni a város ügyeiről merőben más feladatot és jogkört jelent. Nem tudom tehát, miért küldte nekem ezt az információt. A téma persze érdekelt, mint minden, ami a közterek megújításával kapcsolatos.

Megnéztem hát a pályázati kiírást. Először csak a kétely költözött belém, hogy figyelmetlenül olvashattam sorokat, minek következtében a későbbi bekezdések mintha mást jelentenének, mint kellene. Majd újra neki futottam, és rádöbbentem, hogy kafkai összefüggések lehetnek értetlenségem hátterében.

A pályázat jól hangzik: jelentős testületek díjazni kívánják a 2005 óta megvalósult hazai köztérmegújítási projektek legjobbjait. A figyelem és a szimpátia felébresztésére ez elég. A pályázat céljai nem kevésbé szimpatikusak. A közterek megújításában a szakmai és együttműködési szempontokra a figyelmet irányítani fontos, a teljesítmények, eredmények megbecsülése és példaként állítása nem kevésbé.

A pályázaton való részvétel feltételeinél már tolulnak a kafkai olvasmányélmények.

Pályázhat ugyanis a tervező, vagy a kivitelező, de akár a beruházó - közterek esetében alighanem az önkormányzat - egymagában, és ők együtt is. Csakhogy amennyiben nem együtt pályáznak, úgy egymás hozzájáruló nyilatkozatait be kell szerezzék. A hazai beruházási gyakorlatban ennyi szereplő ritkán tud jó viszonyban maradni a folyamat végéig. A kivitelező általában ellenérdekelt abban, amiben a beruházó és a tervező normális esetben egy oldalon áll.

Gyakran azonban az érdekek szembefordítják a beruházót és a tervezőt is, és ebben nem ritkán szerepe van a kivitelező motivációinak is. Amúgy pedig - nem lebecsülve a szakszerű kivitelezés jelentőségét - a kivitelezőnek nincs érdeme abban, hogy egy köztérmegújítás a város életében milyen eredményeket generál. Ezek a koncepció és a tervezés következményei.

A jól elvégzett építés megbecsülni való, de nem köztérmegújítási versenyben kellene megmérettessen. Csodálkozásom csak erősödik, mikor azt olvasom, hogy „A pályázóknak biztosítaniuk kell a Bíráló Bizottság számára a köztér és környezete továbbá szükség esetén a határoló területek, épületek megtekintését". Tehát, tegyük fel, tervezőként pályázom, de mikor a zsűri látogatásakor a vízmű és az elektromos szolgáltató véletlenül feltúrja a fél teret, az egyik házat pedig tatarozni kezdik - amibe egyébként sem mehettem volna be - , akkor elbukom a pályázatot és a nevezési díjat, mert nem tudtam biztosítani a zsűri zavartalan tájékozódását. Hogy is tudhattam volna?

A pályázatra a nevezési díj mellesleg 100.000 forint. Ez eleve a minimumra csökkenti annak lehetőségét, hogy a tervező pályázzon. Pedig a nem kevés nevezési díjjal a pályázó komoly lehetőséghez juttathatja magát: megnyerheti a megtisztelő címet, amivel egyébként pénzjutalom nem jár, de cserében összeállíthat egy komplett kiállítási anyagot a saját költségén, összegyűjthet számos, az elbíráláshoz nyilván felesleges hatósági dokumentumot, sőt kötelezettséget is vállal arra, hogy három sajtóeseményen részt vesz a kiíró érdekében, valamint „a díj nagyított másolatát a tárgyévben, saját költségükre elhelyezik a díjazott közterületen".

Amikor még a pályázat céljait olvastam, gondoltam, jó polgárként gyorsan továbbküldöm az információt a városházára, esetleg a főépítésznek.

Hiszen Pécs EKF-es köztérmegújítási programja komoly esélyesként indulhat egy ilyen versenyen. Aztán láttam, hogy a Széchenyi tér és Uránváros Központja az elmúlt években már nyert - igaz, 'csak' a dícséretig jutottak - , meg sokan mások is. A pályázat részleteiben elmélyülve letettem róla, hogy bárkinek is továbbítsam az információt.

Mert bár nyilván lehet egy ilyen pályázaton indulni, de megalázó.

Kivéve persze, ha valaki - jelen esetben a pályázó - szívesen díjazza magát. De ehhez semmivel sem volna furcsább, ha kiírna magának egy versenyt, amit aztán nem meglepő módon maga nyerhetne meg. Még a 100.000 forintot is megspórolhatná. Díjban részesülhetne részvételi díj nélkül is. De nem az elismerésre vágyó pályázókról akartam szólni, hanem az ezzel számoló pályázatról.