P. Nagy Laura a nagymama dalba szőtt szavaitól a mesék szárnyán egészen Indiáig repült

2017. július 15. szombat 16:53

P. Nagy Laura a nagymama dalba szőtt szavaitól a mesék szárnyán egészen Indiáig repült

A vers és a mese a két legőszintébb műfaj, vallja P. Nagy Laura (képünkön). Az író-költő lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott, azoknak szólnak a művei, akiknek „füle és szíve" van hozzá. Tölgyfamacinak pedig kiadót keres.  


- Mikor születtek az első történetei és költeményei?

- Gyerekkoromban volt egy kedvenc játékom, amit a nagymamámmal játszottam - kezdte P. Nagy Laura. - Voltam vagy négy-öt éves. "Mama, mondj három szót, és én csinálok velük egy dalt!" - és a mama mondott három szót, én pedig beleszőttem őket egy dalba. Később már történetekbe kerültek a feladott szavak. Ezt követően verseket, naplót és regényeket írtam. Az első versem tízéves koromban született, szinte átáramlott rajtam mind a négy versszak. A gond az volt, hogy sem papír, sem toll nem volt nálam, mert egy autóban ültem, így ismételgetnem kellett az egészet hazáig. 


- Kiket szólít meg az írásaival?

- Mindenkinek írok, akinek van füle és szíve hozzá. A mese egy hálás műfaj, sok mindent el lehet rejteni a varázslat mögé. Ugyanakkor a mesékben, illetve a versekben vagyok a legőszintébb is. Nagyon szeretnék egészen kicsiknek írni, de egyszerűen nem megy. Valahogy mindig túl komolyra sikerednek még a mesék is. A legutóbbi ilyen művemet például - a 2016-os Pécsi Advent keretében elhangzott A kis fenyőfa címűt - át kellett írnom, mert a szintén író-költő párom kijelentette, hogy annyira szomorú, hogy nem hajlandó felolvasni a végét.


-A próza mellett több verseskötete is napvilágot látott.

-Három kötetem jelent meg eddig. Ez az a műfaj, amit csak kaptam, mint szamár a fület. Sosem szerettem a verseket. De egyszerűen nem tehettem mást, csak írtam, amikor jöttek. Nekem talán a napló mellett a vers az egyik terápiás műfajom, hiszen az ember lánya nem jókedvében ír. Egy csomó feldolgozásra váró érzés van a művekben.

Névjegy

P. Nagy Laura Pécsett született, végzettségét tekintve szociálpedagógus. Kilenc könyve jelent meg eddig. 2015-ben négy meséjével képviselhette Magyarországot Indiában egy mesefesztiválon. Hobbija a tánc, az éneklés, a retextil, illetve az olvasás.



-Hogyan születnek az írások, alapos átgondolás után, vagy egyből papírra veti a gondolatait?

-Műfaja válogatja. Ha versről van szó, akkor jön az ihlet, leírom, és úgy is marad. Ha rövidebb próza, általában akkor is egy szuszra megszületik a mű. A négyrészes mesesorozatomat például alaposan átgondoltam. A cselekmény váza megvolt, tudtam, hova fognak eljutni a szereplők a történet végére, viszont az út, hogy hogyan teszik ezt meg, mind az utolsó pillanatig rejtve volt, még előttem is.


-Jelenleg kiadót keres legújabb mesekönyvének. Miről szól a történet?

-Egy négykötetes, színezős könyvsorozatról van szó, amely Tölgyfamaci és társai kalandjait mondja el. A fikció és a valóság határait feszegeti, a varázslat elvesztéséről, az idő kegyetlen múlásáról szól. Arról, hogy mi történik velünk, és mesebeli barátainkkal, mialatt felnövünk. Minden történet, amit írok, szervesen hozzám tartozik, ez a mese is tele van a világunkat átszövő spiritualitással. Hogy milyen fogadtatása lesz a kiadóknál, még nem tudom, nemrég kerestem csak meg őket.



-Nehéz feladat manapság a könyvesboltok polcaira kerülni?
- Ha jó helyen vagy jó időben, akkor nem. Ha ismersz valakit, az is könnyebbség. L. Molnár Edit íróval beszélgettem erről nemrég. Becsődölt kiadókról, raktárban maradt könyvekről esett szó, és arról, hogy nem árt, ha az ember ismer valakit, mert a tehetség csak egy dolog, attól még senki nem lesz felkapott író. Nekem nincsenek ismeretségeim, így azokkal a lehetőségekkel élek, amelyekkel tudok.

Palotás Péter