P. Müller Péter: Örkény István és a forradalmak (élet és irodalom)

A József Attila szerkesztette Szép Szó 1937. július-augusztusi számában megjelent egy novella Forradalom címmel, Örkény István írta. Arról szól, hogy Budapesten a bolondok kiszabadulnak az elmegyógyintézetből és átveszik a hatalmat. Az elbeszélés - új címmel, átdolgozva - Örkény első önálló kötetének, az 1941-ben megjelent Tengertáncnak a címadó írása lett. A történet végén a győzelem harmadik napjára a vezetők népgyűlést hirdetnek a Szabadság térre.

„Az úton félmillió ember állt sorfalat, a téren háromszázezren szorongtak, és várták Olajt, a 'Főtestvér'-t, a mellék-, a pót- és kistestvéreket, az öcsöket és húgokat, az egész díszes pereputtyot." Amikor a vezér megszólalt, „hangja zengésétől a Bazilika tornyában magától megkondult egy harang, s a virágágyakban elájultak az árvácskák. Csak ennyit mondott: - Egyedem, begyedem, tengertánc... Nem is beszélhetett tovább. Ez több, mint amennyit az ember elviselni képes! A tömeg fölüvöltött, fölsírt, följajdult, eggyé vált és összefolyt. Kinek-kinek még megvolt a saját cipőfűzője, fülcimpája, egyebe. De mi a fontos? A vér már közös edényzetben áramlott keresztül rajtuk, és közös lett bennük az akarat". Ez a novella befejezése. (Örkény István: Novellák 1., Bp., Szépirodalmi, 1980, 90. old.)

Nem ezért, de a kötet megjelenését követő évben, 1942-ben, Örkényt munkaszolgálatosként a 2. Magyar Hadsereggel a Donig meneteltették, ahol hadifogságba esett. Összesen közel öt évet töltött a háborúban és hadifogságban.

Az 1950-es évek derekán írt egy filmnovellát, Babik címmel, melyből Bacsó Péterrel és Makk Károllyal forgatókönyvet készített, amit a filmgyár visszautasított. Eztán regénnyé kezdte átdolgozni a szöveget, de a művet nem fejezte be. A töredékben maradt kisregény közel harminc évvel a megírása - már az író halála - után jelent meg először (1982-ben).

A történet az ötvenes évek Magyarországán, egy álkulcsgyárban játszódik. Főhőse a gyár igazgatója, Mausz Rezső, akihez egyik éjszaka betoppan egy vendég, egy betörő, aki - mint mondja - több ezer szaktársa nevében, az egész hazai betörőtársadalom képviselőjeként érkezett. Kettejük között egy hosszú párbeszéd zajlik le, melyből itt csupán a forradalomra vonatkozó épületes dialógus néhány részletéből idézek:

- Mi a panaszuk az én álkulcsaimra?
- Az, hogy nem érnek semmit, igazgató úr. (...)
- Ejnye, ejnye, de kényes valaki... Nem mondom, jobb lenne, ha nyitna. De ha nem nyit, attól még nem hibás az a kulcs. (...)
- Ebből nem szabad tréfát űznie, igazgató úr. (...) Önnek éreznie kellett, hogy sokat vártunk öntől; s most illendő volna, ha belátná, hogy panaszunk indokolt.
- Csak részben - mondta az igazgató. - De miért nem látják be önök is, hogy rendkívüli időket élünk? Reng a világ. Forradalom van. Átkereszteltük az utcákat. (...) Ki nézi most, hogy belefér-e abba a lyukba az a kulcs?
- Eszerint, ha forradalom van, semmi sem számít? (...)
- Semmi sem számít. Csak a forradalom. (...) A forradalom önmaga ismétlése. Állandó forgás, mozgás, változás...
- Most én kérem önt, hogy ne vegye zokon a szavaimat. Ezek tudniillik nem a forradalom ismérvei.
- Hanem miéi? - mosolygott Mausz.
- A bukfencéi - mosolygott a vendég.
- A bukfenc: játék a semmivel - mosolygott tovább az igazgató. A forradalomnak azonban célja van.
- Mi a célja?
- A lakosság ismételt zaklatása.
- S ez mi célt szolgál?
- A történelem arra tanít, hogy időnként vérig kell sérteni az embereket.
(Örkény István: Babik. Bp., Szépirodalmi, 1982, 63-66. old.)

A rákosista „forradalom" éveiben Örkény ellen is előkészítés alatt volt egy halálos koncepciós per, ami végül is „elmaradt". De egy novellája ürügyén hisztérikus botrányt keltett körülötte, és megbélyegezte a hatalom.

1956 őszén kitört a forradalom. Október 30-án hangzott fel a Szabad Kossuth Rádió beköszöntője, amelyet Örkény István írt. Így emlékezett vissza erre az eseményre egy 1974-es interjúban:

„Mikor megindult a 'Szabad Rádió' behívtak a Parlamentbe (mert akkor onnan adták a műsort), és a Rádió új igazgatója megkért, hogy írjak egy bevezetőt az induló adáshoz. Mondtam, hogy szívesen. Ott megírtam. Így kezdődött: 'Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon'." Az interjút Brády Zoltán készítette. Először Örkény halála után két évvel jelent meg, a Párbeszéd a groteszkről című kötetben (Bp. Magvető, 1981 - az idézet helye: 59. old.).

A forradalom leverését követően, a megtorlások során Örkényt ezekért a sorokért öt évre betiltották. Sehol sem publikálhatott. 50 éves volt, amikor 1962-ben lassanként újra kezdhettek megjelenni az írásai.

Örkény műveit gyakran szokták az abszurd irodalom körébe sorolni. Még olyan címmel is készült vele interjú, hogy „Miért talál ki lehetetlenségeket?". De hát Örkény arról a világról írt, amelyik körülvette. Az pedig olyan (volt), amilyennek a művei - és a fenti idézetek is - mutatják.

Mindez nemcsak az '56-os forradalom kapcsán érdemel említést, hanem azért is, mert közeleg 2012: Örkény István születésének századik évfordulója.