Ötletbörzét tartott a a Pécsi Német Önkormányzat, közösen keresnek új utakat

2017. március 27. hétfő 09:50

Ötletbörzét tartott a a Pécsi Német Önkormányzat, közösen keresnek új utakat

„Fünfkirchen - azaz a német Pécs - öt éven belül" - ez volt a mottója annak a workshopnak, amelyet a Pécsi Német Önkormányzat (PNÖ) március 20-án a Lenau Házban, a város német kulturális központjában tartott. Az ötletbörzére mindazon német nemzetiségi szervezetek képviselőit meghívták, amelyekkel a baranyai megyeszékhely német önkormányzata évek óta együttműködik. A PNÖ célja a találkozóval az volt, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának 2016-ban közzétett, 2020-ig tartó stratégiáját a regionális szinthez igazítsa.

Pécsett 21 éve működik német önkormányzat. A jelenlegi négyfős testületet Flódung János, a Koch Valéria Iskolaközpont német- és történelemtanára vezeti. Csapatával évről évre megszervezi azokat a hagyományos, már jól bevált programokat, amelyek évente mintegy ötezer érdeklődőt vonzanak. A 2017-re tervezett nagyobb projekteket az elnök most a bevezető előadásában ismertette.

Tájékoztatása szerint a húsvét előtti nagyhéten öt Pécs környéki településen mutatják be a német nyelvű János Passiót, a PNÖ, a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont és a szekszárdi Magyarországi Német Színház közös produkcióját; a nyári hónapokban idén is szerveznek a Zsolnay Negyedben immár hagyományos térzenéket, amelyek során a szélesebb közönség is megismerkedhet a magyarországi németek hagyományos zenei kincseivel; szeptember 17-én a történelmi belvárosban tartják a tradicionális Pécsi Német Napot; majd pedig az adventi időszak kezdetén hangulatos karácsonyi koncerttel várják az érdeklődőket a Kodály Központba.

Ahhoz azonban, hogy a PNÖ által szervezett programok még többeket vonzzanak, új kezdeményezésekre is számíthat Pécs németsége. Már az a projektnap is ilyen volt, amelyre a szóbanforgó ötletbörze után két nappal került sor a Koch Valéria Iskolaközpontban, s ahol az intézményben tanító tanárok és tanuló diákok beszélgethettek a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége tagjaival, és ismerkedhettek azok műveivel. Augusztusra 33 gyermek számára népismereti tábort szervez az önkormányzat Liptódon. Emellett a kommunikáció terén is újdonsággal rukkolnak elő, ugyanis már hamarosan megjelenik az évente kétszer, alkalmanként ezer példányban megjelenő Pécsi Körkép/Fünfkirchner Rundschau című lap első száma, valamint rövidesen már új, korszerű, rendszeresen frissített saját honlap is beszámol az önkormányzat tevékenységéről.

- Egy város németsége egész más kihívásokkal áll szemben, mint egy kisebb településé, azonban teljesen más lehetőségekkel is élhet - véli Flódung János elnök, az ötletelő kerekasztal moderátora. - Ezzel a partnereinket is bevonó vitafórummal az a célunk, hogy megismerjük a Pécsett élő németek elvárásait. Ehhez meghívtuk a politika, a nevelés-oktatás, a kultúra, az ifjúsági munka és a média területén Pécsett dolgozó véleményvezéreket, hogy velük együtt találjuk meg a megfelelő utakat. Többek között azt szeretnénk elérni, hogy a városi politikában még nagyobb hangsúlyt kaphasson a véleményünk, de vannak álmaink is, amelyeket valóra szeretnénk váltani: jó lenne például, ha működhetne német nyelvű bölcsőde a városban, vagy ha a kisgyermekes családok rendszeresen járhatnának német nyelvű gyerekmisékre. Tervezzük német nemzetiségi tanösvény létrehozását is. Beszélgettünk mindemellett arról is, hogy vajon milyen kitörési pontot jelenthetnek számunkra a városunkban tanuló német egyetemisták és a magyarországi német háttérrel működő cégek.

„Fünfkirchen - azaz a német Pécs - öt éven belül" - a PNÖ e mottóval írásba is szeretné foglalni a stratégiáját. Bizonyára erős támogatottságban bízhat, a kerekasztalhoz meghívott partnerei ugyanis kivétel nélkül támogatják a megfogalmazott célokat. Ahhoz pedig, hogy a kezdeti lendület ne hagyjon alább, a testület a mostani beszélgetés mielőbbi folytatását tervezi.

EQM