Ötévi adómentességet ad az önkormányzat a pécsi ipari parkba újonnan betelepülő cégeknek

2014. április 17. csütörtök 15:30

Öt éven át nem kell építmény- és telekadót fizetniük a pécsi ipari parkba újonnan betelepülő gazdasági társaságoknak - döntött csütörtöki ülésén a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése.

Páva Zsolt (Fidesz) polgármester a helyi adókkal kapcsolatos városi rendelet módosításáról szóló előterjesztés ismertetésekor elmondta, elsősorban az új, munkahelyteremtő beruházások Pécsre érkezését és a helyi iparűzési adó növekedését szeretnék elősegíteni az intézkedésekkel. Mint mondta, az önkormányzat reményei szerint a kedvezménnyel növelhetik a város vonzerejét, így versenyelőnyt tudnak teremteni más hazai településekkel szemben.


Pécs önkormányzata jelenleg a termelési célra szolgáló építmények után évi 600 forintos négyzetméterenkénti építményadót vet ki, míg a telekadó mértéke 1500 négyzetméter felett négyzetméterenként évi 10 forint.

Az új adórendelet szerint a Pécsi Ipari Parkban újonnan beruházni szándékozó gazdálkodóknak öt adóéven keresztül nem kell építmény- és telekadót fizetniük. A jogszabály az idén januártól vásárolt és létesített telkekre, illetve építményekre vonatkozik. Páva Zsolt megjegyezte: a rendelet visszamenőlegesen módosítása azért lehetséges, mert az adózók javára történik a változás.

A polgármester kitért arra is, hogy az öt év lejárta után is nyújt kedvezményeket a város: az építményadó évi 400 forint, a telekadó 5000 négyzetméter felett évi 10 forint lesz számukra négyzetméterenként, 5000 négyzetméter alatt nem kell telekadót fizetni. A diszkrimináció elkerülése érdekében az ipari parkban már működő cégek is ez utóbbi kedvezményeket kapják meg idén januártól.

Páva Zsolt azt mondta, a kieső évi 30-40 millió forintos bevételt az iparűzési adó kompenzálja majd.

(mti)