Ősszel dől el, indulhatnak-e Pécs és München között rendszeres repülőjáratok

2016. augusztus 28. vasárnap 15:35

Ősszel dől el, indulhatnak-e Pécs és München között rendszeres repülőjáratok

Októberben zárul le az az önkormányzat által megrendelt vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderítsék, érdemes-e, s ha igen, milyen gyakorisággal repülőjáratot indítani Pécs és München között. A gépeket itt tanuló, német és más nemzetiségű egyetemistákkal töltenék meg, egy, már elvégzett piackutatás szerint lenne rá igény. 


Elképzelhető, hogy hosszú évek után ismét indulhatnak menetrend szerinti repülőjáratok a pogányi légikikötőből, az önkormányzat ugyanis vizsgálja, érdemes lenne-e Pécs és München között járatokat közlekedtetni.

Girán János, Pécs alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, a Pécs Holding Zrt. az egyetem bevonásával még tavaly készíttetett egy átfogó piackutatást arról, milyen úti célok vonatkozásában számíthatna megfelelő érdeklődésre egy-egy nemzetközi járat.

A felmérés azt mutatta, hogy a szóba jöhető helyszínek közül München lenne a legkedvezőbb, elsősorban azért, mert a Pécsi Tudományegyetemnek jelenleg is mintegy két és félezer külföldi, javarészt német hallgatója van, számuk pedig a várakozások szerint néhány éven belül a duplájára is emelkedhet.

A diákok, illetve az őket felkereső rokonaik, ismerőseik folyamatosan utaznak, így jelentős igény mutatkozhat a bajor főváros és Pécs között közlekedő járat iránt.

Mindemellett Magyarország legjelentősebb külföldi gazdasági partnerei Németország déli részéről származnak, s a befektetők nagy része is innen érkezhet városunkba.

Kapu a világra

A müncheni az egyik legnagyobb repülőtér Európában, Németországban a frankfurtit követi, dinamikusan fejlődik, a légikikötőből több mint 200 város érhető el. Ez azt is jelentheti, hogy a Pécsett tanuló, más országokból érkező diákok is igénybe vehetnék a járatot.

A piackutatás után több olyan légitársaságot is megvizsgáltak, amelyek rendelkeznek a pogányi reptér adottságinak megfelelő gépekkel, s tapasztalatuk is van a régiós repülésben, a közepes és nagyvárosok közötti közlekedés kiszolgálásában. Döntés még nem született a légitársaság kiválasztásáról, de több szóba jöhető vállalat is az önkormányzat látókörébe került.

A két város között járat megvalósíthatóságának vizsgálatára közbeszerzést írtak ki, az elemzés készítése most is tart. Annak eredményeként születhet döntés arról, milyen gyakorisággal, milyen időpontokban lesz célszerű beindítani a járatot.

A szakértők várhatóan október végére készülnek el jelentésükkel, így azt követően lehet konkrét járatindítás megrendelésről, s nem utolsó sorban a finanszírozás kérdéséről dönteni. .

 

M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc