Ónos eső: a nehezét, úgy tűnik, megúsztuk komolyabb baj nélkül, jön az enyhülés

2017. február 01. szerda 09:17

Ónos eső: a nehezét, úgy tűnik, megúsztuk komolyabb baj nélkül, jön az enyhülés

Baranya megyében jelentős mennyiségű eső esett éjszaka , az ónos eső azonban nem okozott fennakadást a közlekedésben. Ma már leginkább csak eső várható. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a legmagasabb fokú (piros) riasztások Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintik. Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetések, illetve riasztások vannak érvényben. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében az ónos eső veszélye miatt elsőfokú a figyelmeztetés.

Baranya megyében megszűnt a meteorológiai riasztás , amelyet korábban az ónos eső veszélye miatt adtak ki. A Biokom Zrt. az éjszaka folyamán nem végezett síkosság mentesítést, az utakon és az utcákon őrjárat szerűen, ahol szükséges ott végeztek síkosság mentesítést.


A közút az éjszaka folyamán huszonnyolc géppel végzett síkosság mentesítést, és további három gép állt készenlétben, összesen negyvenegy ember vesz részt a munkálatokban. Kritikus útszakaszról nem érkezett jelzés, az utak járhatóak, helyenként só nedvesek. Pécsett, a Komlói út északi részén három sávon vízfolyás tapasztalható, ezért 40 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be. A távolsági autóbuszok menetrend szerint közlekednek, késés és fennakadás nincs, nehezen járható útszakaszt nem tapasztaltak.

A helyi járatok is menetrend szerint közlekednek, István akna és Rücker akna között kásás az út, de járható, valamint Gesztenyés-Kénesi út és az Újhegyen a Koksz utca és Palahegyi út között szintén kásás az út, de járható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ma hajnali tájékoztatása szerint, a Szentlőrinci, a Sellyei és a Szigetvári járásban már nincs érvényben meteorológiai riasztás. További hét baranyai járásban másodfokra mérsékelték a riasztást. Az időjárás előrejelzés szerint, a mai nap során emelkedni fog a hőmérséklet, így az ónos esőt egyre nagyobb területeken eső váltja fel.

Szerda éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen további lepel-5, néhol esetleg 10 cm hó valószínű. A Soproni-hegységben, illetve az északnyugati határvidéken is eshet 3-5 cm körüli hó.


Az ország döntő részén (a kb. Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több mm) ónos eső várható. Szerda hajnaltól előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is a nagy területű ónos esőt kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt. Szerda napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig nagy mennyiségű ónos csapadékra van esély kiemelten az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében (a mennyisége elérheti az 5-10 mm-t is). Estétől jelentős ónos eső hullhat az Északi-középhegységben is (várhatóan több mm).

A meteorológiai szolgálat azt írta: az ónos esőt előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is, kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt. Napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében nagy mennyiségű (akár 5-10 milliméternyi) ónos eső is hullhat. Estétől az Északi-középhegységben várható több milliméternyi ónos eső.

Szerda éjfélig az Északi-középhegység térségében a legtöbb helyen további, akár 5-10 centiméter körüli hó hullhat. Emellett a Soproni-hegységben és az északnyugati határvidéken is eshet 3-5 centiméternyi hó.

A havazás veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint szerdán napközben mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. Északkeleten lesz a hidegebb, a déli megyékben a melegebb. Késő estére nem változik lényegesen a hőmérséklet, sőt egyes körzetekben még tovább is melegedhet a levegő. Csütörtökön egyre kevesebb helyen várható csapadék.


Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem, MTI - Fotó: MTI/Balogh Zoltán