Nem tetszik nekik a börtönélet: évente tucatnyi rab megy bíróságra a túlzsúfoltság miatt

2016. október 12. szerda 08:34

Nem tetszik nekik a börtönélet: évente tucatnyi rab megy bíróságra a túlzsúfoltság miatt

Csökken a zsúfoltság a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. 2011-ben még közel kétszeres volt a „telítettség", ám mostanra ez az arány 125 százalékosra csökkent. A rabok egy részének nem tetszik, hogy sokan vannak egy zárkában, ezért igyekeznek kártérítést kicsikarni. Néhány ügyvéd pedig előszeretettel asszisztál ehhez.

Már többmillió forintos kifizetésekre is akadnak példák a magyar börtönök túlzsúfoltsága miatt. Idén év elején például a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága negyvenkilenc fogvatartottnak összesen 218 millió forintot (!) ítélt meg. Nem csoda hát, hogy egyre több rab lát fantáziát a perelésben és sokuk már a büntetésük ideje alatt azt számolja, mennyit perkál majd számukra a magyar állam.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál érdeklődésünkre azt a tájékoztatást adták, hogy a Baranya Megyei Bv. Intézet esetében „az elmúlt időszakban jellemzően évente egy tucat fogvatartott élt a panasz, majd azt követően bírósági eljárás lehetőségével".

Ezekben az ügyekben többnyire a zsúfoltságot jelölték meg a kereset indokaként, az ellátás színvonalával kapcsolatos ügyek csak elvétve fordultak elő. Mostanra pedig az ilyen panaszok - köszönhetően a felújításoknak - meg is szűntek.

A fiataloknál jobb a helyzet

A fiatalkorúak pécsi intézetében a fogvatartotti létszám az elmúlt négy év során egyenletesen emelkedett, de ez nem okozott gondot, mivel nincs szó túlzsúfoltságról. A 2012. évi hetvenhez képest az elmúlt év során 84 százalékra emelkedett a telítettségi mutató.

Hiába azonban az évek során indított több tucat per. Mint megtudtuk, „a zsúfoltsággal összefüggésben közvetlenül az intézettel szemben indított bírósági ügyekben kártérítést egyetlen esetben sem ítéltek meg".

A most büntetésüket töltő, és közben pert fontolgató raboknak egyre kevesebb az esélyük a kártérítésre, a pécsi börtön túlzsúfoltsága ugyanis folyamatosan csökken. A telítettség 2011-ben még megközelítette a 190 százalékot, az ezt követő két év során viszont már 180 százalék alá süllyedt. 2013-ban aztán jelentős férőhelybővítés történt, ennek köszönhetően 125 százalékra csökkent a zsúfoltság, amely már jobbnak mondható, mint az országos átlag. A komlói börtön felépülése pedig várhatóan még inkább csökkenti majd a pécsi telítettséget, amely jó eséllyel száz százalék alá esik.

Mindenesetre ez aligha szegi kedvét a kártérítésre ácsingózó raboknak, főleg úgy, hogy az ügyvédek egy része kifejezetten ilyen ügyekre specializálódott, és gyakorlatilag ösztönzik a fogvatartottakat, hogy kártérítési pert indítsanak.


Képünk
a pécsi büntetés-végrehajtási intézetben készült.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva (archív)