Nem sikerült a "tűzugrás", belezuhant a máglyába egy fiatalember a mohácsi busójáráson

2016. február 10. szerda 17:42

Egy meggondolatlan, 28 éves villányi fiatalember súlyos égési sérüléseket szenvedett vasárnap: a mohácsi busójáráson elégetett máglya parazsába zuhant. Úgy gondolta, át tudja ugrani - értesült a Mohácsi Újság.hu. 

Súlyos kimenetelű baleset történt vasárnap este nyolc óra után Mohácson: az aznap délután elégetett máglya parazsába esett fiatalember.

Úgy tudjuk, a Széchenyi téren ekkor már csak néhány százan voltak jelen, a korábban ott tartózkodott több tízezer ember nagy többsége már hazafelé tartott. 

Információink szerint ekkor egy villányi illetőségű, feltehetően ittas férfi azzal az ötlettel állt elő, hogy bemutatja tűzugró tudományát. Ismerősei és a körülötte állók megpróbálták ugyan lebeszélni, de nem hagyta meggyőzni magát. Azzal érvelt többek között, hogy már máskor is csinált ilyesmit. 

És valóban ugrott is, de persze nem járt, s a máglya tekintélyes alapterületét ismerve nem is járhatott sikerrel. Az izzó parázsba esett.

A busójárás biztosítását végző mentősök a közelben tartózkodtak, így nagyon gyorsan érkezett a segítség. A 28 éves fiatalembert súlyos égési sérülésekkel szállították előbb a mohácsi, majd egy pécsi kórházba.

A rendőrség érdeklődésünkre megerősítette a baleset tényét, s azt is közölték, az ügyben nem vizsgálódnak, mivel nem történt bűncselekmény.  

EQM