Nem marad csonkán Szent Rókus szobra a Széchenyi téren, keresik a megfelelő szakembert

2017. március 13. hétfő 08:26

Nem marad csonkán Szent Rókus szobra a Széchenyi téren, keresik a megfelelő szakembert

Csonkán várja sorsa jobbra fordulását a Szentháromság-szobor egyik alakja, Szent Rókus. Hogy pontosan mi történt az alkotással, és mióta van csak egy keze, nem tudni. A városüzemeltető cégnél már felvették a kapcsolatot a műemlékvédelemmel foglalkozó hivatallal, zajlanak az egyeztetések. Mindössze néhány szobrász képes megfelelő minőségben elvégezni a helyreállítást.

Pécs egyik jelképének számít a Széchenyi téren álló Szentháromság-szobor. A mészkőből készült műalkotás első változatát 1714-ben állították fel az országban pusztító pestisjárvány áldozatainak emlékére, illetve hálául, hogy a fekete halál akkor már nem szedte áldozatait. A napjainkban is látható, többször restaurált szobor 1908-ban készült el, sajnos azonban egy ideje csonkán várja sorsa jobbra fordulását, hiányzik ugyanis a Szent Rókust ábrázoló alak egyik keze.

A mű minden bizonnyal a tavalyi év végén sérült meg, ám a pontos dátum nem ismert. Mindössze annyit tudni, hogy még február közepén is apróbb kődarabok hevertek a lábazat közvetlen közelében.

Lopás, rongálás, firkálás

Talán a legismertebb pécsi szoborcsonkításnak az Assisi Szent Ferenc alakja melletti bronzgalambok többszöri eltűnése számít - nyilvánvalóan nem maguktól „repültek el". A Hunyadi és a Káptalan utca kereszteződősében található Aranyoskúton pedig vandálok görbítették el a keresztet, és a glóriát is elvitték. A firkálás sem ritka. A jobb emlékezetőeknek talán rémlik, hogy 2011-ben két és fél hónappal az átadás után graffiti került az uránvárosi, 37 négyzetméter nevet viselő alkotásra, a közelmúltban pedig a Pecsevi szoborra mázoltak horogkeresztet.

Szintén homály fedi azt, hogy a véletlen vagy szándékos rongálás következménye-e a csonkítás. A tapasztalatok szerint ugyanis gyakori, hogy az esti mulatozás hevében, vagy csak egy jó fotó miatt mászókának nézik a szobrokat, de sajnos olyan esetekre is akad példa, amikor kifejezetten a károkozás volt a cél.

Annyi biztos, a város fontos jelképe a mostani, csonka formájában nem maradhat, ám a helyreállítás - mivel egyedi, védett alkotásról van szó - nem megy egyik napról a másikra. Könnyen elképzelhető, hogy hónapokat kell várni, mire újra teljessé válik a híres alkotás.

Lapunk megkeresésére a BIOKOM Nonprofit Kft.-nél azt közölték, már felvették a kapcsolatot a műemlékvédelemmel annak érdekében, hogy megfelelő szakembert találjanak a munkára. Úgy tudjuk azonban, az országban mindössze néhány olyan művész akad, aki megfelelő minőségben, a szigorú előírásoknak maradéktalanul megfelelve képes a helyreállításra. Információink szerint velük folyamatosak az egyeztetések.

Hogy pontosan mikor indulhat a helyreállítás (és az mennyi ideig tart majd) a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cégnél egyelőre nem tudnak választ adni. Mindenesetre - tették hozzá - természetesen azon vannak, hogy minél előbb visszakerüljön a letört kéz.

Kérdésünkre elmondták, a várható költségek megismeréséhez meg kell várni a szakvélemény elkészültét.


Képünkön: Vajon elvesztett keze miatt néz ilyen szomorúan Szent Rókus? 

Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc