Nem jutott tiszta huzat és lepedő egy betegnek, tavasszal javulhat a helyzet a klinikákon

2017. február 13. hétfő 08:13

Nem jutott tiszta huzat és lepedő egy betegnek, tavasszal javulhat a helyzet a klinikákon

Hiába kért, nem kapott huzatot és tiszta lepedőt egy komoly betegséggel küzdő hölgy a pécsi Pulmonológiai Osztályon, az esetről - amelyről fotó is készült -, az érintett ismerőse számolt be munkatársunknak. Az egyetem felé ugyan nem érkezett ilyen tartalmú hivatalos bejelentés vagy megkeresés, ám nem titkolják, a textíliák beszerzésével problémák vannak. Hamarosan azonban javulhat a helyzet. 

Huzat nélküli, megviselt pokróccal takarózhatott csak több napon keresztül egy hölgy a pécsi Pulmonológiai Osztályon. Mint azt a beteg ismerőse elmondta, hiába kérték, készlethiányra hivatkozva a nővérek nem tudtak az összekoszolt huzat helyett újat adni, sőt, hasonló okból a lepedőt sem cserélték.

Az esettel kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központjától írásban azt a tájékoztatást kaptuk, feléjük a beteg részéről nem érkezett megkeresés, és az „egyetem logisztikai egységei sem találkoztak a kérdéssel, ugyanakkor a klinikákról időről időre felmerül panasz a textília állapotával kapcsolatban". Hozzátették, az úgynevezett síktextília állománya „a beszerzési nehézségek miatt nem egyenletes", azaz előfordul, hogy a szükségesnél kevesebb áll rendelkezésre.


Ezt a pokrócot kapta a beteg. (amatőr fotó)

Hangsúlyozták, természetesen mindent megtesznek, hogy elegendő készlet álljon rendelkezésre. Tavaly decemberben pedig az elhasználódás és textília állapotával kapcsolatos visszajelzések miatt 68 millió forintos összértékű átfogó beszerzést kezdeményezett a Klinikai Központ.

Ha minden a tervek szerint halad, március közepén megkötheti a vásárlással kapcsolatos szerződést az intézmény, majd ezt követően rövid időn belül megérkezhetnek az új textíliák. Tavasszal tehát jelentősen javulni fog a helyzet.

E mellett egy komolyabb fejlesztés is megvalósul a PTE-n, az egyetem nemrég összesen 712,5 millió forintos állami támogatáshoz jutott, amelyet meghatározott feladatok elvégzésére fordíthat a Klinikai Központ. Az összegből többek közt EKG készülékeket, defibrilátorokat, műtőasztalokat és műtőlámpákat, altatógépeket, betegőrző monitorokat, korszerű sterilizáló berendezést vásárolnak, de gyógyszerkiszerelő automatára és csomagolástechnikai eszközök beszerzésére is futja a pályázati pénzből.



Az orvosi műszereknél a betegbiztonság általános szintjének a javulását szolgálják a beszerzések, a gyógyszertári kiszerelő automata pontosabbá és költségkímélőbbé teszi a gyógyszereléssel járó munkát. Az új eszközök a központi sterilizálóban pedig - amellett, hogy energiatakarékosabb az üzemeltetésük - a műszerpark felújítási program folytatásának tekinthető.

Képünk illusztráció.


Palotás P. - Fotó: Shutterstock