Négy muzsikuscsaládról nyílik kiállítás a Tudásközpontban

2017. január 20. péntek 07:30

„És a muzsika a mi családi szakmánk dísze, becsülete" címet viseli az a kiállítás, amit pénteken, 17 órai kezdettel nyitnak meg. A helyszín a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, annak is IV. emelete, a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtára lesz. A tárlat egész évben látogatható, melynek főmunkatársa dr. Varga Ildikó zenetörténész, aki a témakörben tanulmányt is írt.

A Szigriszt, a Poldini, az Agócsy valamint a Horváth családot több dolog is összekapcsolja, aminek az élén mindenképpen a zeneművészet áll. Ugyanis az említett muzsikusfamíliák tagjai sokat tettek azért, hogy a Kodály-koncepció a gyakorlatban is megvalósulhasson a baranyai megyeszékhelyen, elsőként az országban. Erről szól a szerző írásműve is, amiről a művésztanár beszélgetni fog Kovács Attila zenei szerkesztővel, a délutáni program keretén belül.

A különleges relikviák megtekintése mellett lehetőség nyílik archív hangfelvételek meghallgatására is, ezzel bővítve a zenei élményt.

Természetesen, egy ilyen eseményből a hangszerek, illetve azok mesterei sem maradhatnak ki. Ennek kapcsán Gyermánné Vass Ágnes hegedűművész is fellép, akit Körtesi András zongoraművész kísér majd. Tolmácsolásukban Beethoven F-dúr Románca csendül fel.

A szervezők mindenkit várnak a zenei eseményre, Pécsett, az Universitas utca 2/A szám alatti épületbe, a legfelső szintre, ahová a belépés díjtalan.

Pucz Péter