Nagy az érdeklődés a POSZT versenydarabjai iránt

2014. április 18. péntek 11:29

Nagy az érdeklődés a június 5. és 14. között sorra kerülő 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja iránt: a tizenhárom darab huszonhat előadásából ötre már az első két nap alatt elfogytak a jegyek.

Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című, középiskolásoknak szóló színházi nevelési programjának mindkét előadására, valamint a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge I. Erzsébet, a Pesti Színház Álomkommandó, a Miskolci Nemzeti Színház Woyzeck című produkciójának egy-egy előadására minden belépőt megvásároltak a kedden kezdődött jegyárusítás során.

"Gyorsan fogynak a többi versenyelőadás belépői is, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című darabjára például már csak néhány szabad jegyet kínál a jegypénztár" - tette hozzá az ügyvezető, majd megjegyezte: a jegyeladás üteme arra enged következtetni, hogy a legtöbb produkció minden bizonnyal teltház előtt zajlik majd.

Kőhalmi Andrea emlékeztetett rá: a versenyelőadások között szerepel még a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg, a Katona József Színház Fényevők, a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár, az Újvidéki Színház Opera ultima című produkciója.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az Alkétisz, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház a Bányavakság, a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Vörös című közös produkcióval mutatkozik be a baranyai megyeszékhelyen - fűzte hozzá.

A magyar színházi világ legrangosabb eseményének versenydarabjait Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki, a POSZT díszvendége Huszti Péter lesz.

Kőhalmi Andrea utalt rá, hogy idén is a Kodály Központ ad otthont a már most nagy érdeklődésre számot tartó fő off-programoknak. Június 7-én a Csík Zenekar ad koncertet Berecz András mesemondó és Őze Áron színész vendégszereplésével, június 9-én a Budapest Klezmer Band lép fel Tompos Kátyával és Dunai Tamás színművésszel.

Június 13-án Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari színművész Pilinszky Jánost idézi meg, s ehhez Bach zenéjét hívják segítségül.

Az ügyvezető a megnyitóval kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a szervezők nagyszabású szabadtéri nyitóünnepséget terveznek.