Nagy a baj: lakásukat hátrahagyva menekülnek a komlóiak, lassan csődbe mehet a város

2014. április 09. szerda 21:29

Nagy a baj: lakásukat hátrahagyva menekülnek a komlóiak, lassan csődbe mehet a város

Némi túlzással: lassan, ha így folytatódik, csak munkanélküliek és nyugdíjasok maradnak Komlón, legalábbis, ha nem sikerül megállítani a nyolcvanas évek végén ezelőtt elindult folyamatot. Budaházy György, az egyik lakásszövetkezet vezetője munkatársunknak azt mondta, több száz olyan üres lakás található a városban, melyekből egyik napról a másikra költöztek ki a - vélhetően külföldre menekülő egykori - lakók. Az ingatlanok eladásával sokan nem is próbálkoznak, azok ugyanis néhány millióért sem találnak vevőre.

Mintegy nyolcezer fővel csökkent Komló lakossága a 90-es évek óta. Amíg a valamikori bányászvárost húsz éve még nagyjából harminckétezren lakták, addig a népesség száma napjainkra épp, hogy meghaladja a 24 ezret.

- A bányák bezárása után tömegével hagyták el a várost, az elmúlt években pedig újabb kiköltözési hullám indult - kezdte Budaházy György, a komlói Ifjúsági Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke. - Először Körtvélyesben (Komló egyik városrésze - a szerk.) figyeltük meg azt a folyamatot, hogy a lakók egyik napról a másikra hagyják maguk mögött a lakást, gyakran tetemes tartozással együtt. Ma már gyakorlatilag minden utcában található üres ingatlan - tette hozzá.

A szövetkezet vezetője nem tudta megmondani, pontosan hány gazdátlan lakás lehet a városban, ám ezt a számot több százra tette. Információink szerint egy felmérés során hét-nyolcszáz üresen álló ingatlant számoltak össze.

- A kiköltözők többsége már csak azért sem próbálja eladni a lakást, mert még annak ellenére is nehéz vevőt találni, hogy az árak rendkívül alacsonyak. Egy belvárosi, tégla építésű két- vagy akár háromszobás lakást nagyjából négymillió forintért árulnak, egy ugyanekkora panelhez pedig már hárommillióért is hozzá lehet jutni Komlón - mondta Budaházy.

Nem egy lakásba akár lakbér nélkül is be lehet költözni, a tulajdonosok ugyanis már olyan bérlőnek is örülnek, aki legalább a rezsiszámlát kifizeti.

- Sokan nem bírják, vagy nem akarják fizetni a számlákat. Azt kell mondanom, a nemfizetők lassan csődbe viszik a várost. Egyesek kihasználják, hogy gyakran tehetetlenek vagyunk, így gondtalanul élhetik világukat, a terhet pedig azok cipelik, akik tisztességesen fizetnek - panaszolta a lakászszövetkezet elnöke.

Úgy látja, Komlót csak az ipar vagy az újjáélesztett bányászat menthetné meg - a helyiek többsége azonban pesszimista a jövővel kapcsolatban.

Képünkön: Komló madártávlatból. 

Palotás P. - Fotó: Wikipédia