Munka és ünnep témája zárta a szabadegyetemet

2017. május 16. kedd 15:30

Munka és ünnep témája zárta a szabadegyetemet

Látszólag ellentmondás van a címben megjelölt fogalmak között: munka és ünnep hogyan fér meg egymás mellett? A Szabadegyetem konferenciasorozat záróelőadásának vendégei, Udvardy György pécsi megyéspüspök, Versegi Beáta, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, keresztény antropológus és Németh Zsolt, szociológus, jogász ezt az ellentmondás igyekeztek feloldani. 

A mindennapok rendszeres tevékenységeiben üdítő színfoltok a jeles alkalmak. A munka és az ünnep fogalma látszólag ellentmond egymásnak, ám Udvardy György pécsi megyéspüspök szerint az ünnepek szükségesek ahhoz, hogy a munkával töltött időben hatékonyak lehessünk.

„Akkor tudom értelmezni a munkát, ha az ünnepben időt hagyok magamnak erre. Ám ha a munkát mint egy nagy terhet tekintem csak, akkor a pihenésem egy féktelen időtöltés lesz. Ha a munka az életem szerves része, ami gazdagít, ami növel, ami erőt ad, ami emberségemben fejleszt, akkor a pihenés is gazdag lesz." - mondta a főpásztor.

A társadalmilag kötött tevékenységeink mellett a pihenőidő felhasználásának módja az egyén döntésének eredménye. Németh Zsolt szociológus szerint meg kell találni a pihenésre szánt időben a lehetőséget, amikor ünnepelhetünk. A személyes és állami ünnepeken túl a lelki, egyházi ünnepek tudnak tartalmat adni a szabadidőnknek.

Versegi Beáta keresztény antropológus a két tevékenység sorrendjét fordította meg: Nem a munka után kell ünnepelnünk, hanem az ünnep az, ami megalapozza a munkáink, feladataink minőségét. Tehát az ünnep előrébb van, mint a munka. Ezzel a munkánk minősége is más lesz.

A munka és ünnep témakörét középpontba állító előadásokkal véget ért a szabadegyetem tavaszi szemesztere, a következő alkalom szeptemberben lesz.

 

Forrás: Pécsi Egyházmegye