Mobilt várnak a kisebbek a fenyő alá, a nagyobbak már síútra vágynak

2014. december 21. vasárnap 12:01

Mobilt várnak a kisebbek a fenyő alá, a nagyobbak már síútra vágynak

Talán már nem is igazán meglepő, hogy a nagycsoportos ovisok körében is az egyik leginkább várt ajándék az éppen aktuális plüssmütyűrök mellett a mobiltefelon. A kisiskolásoknál a tablet és az mp-4-es lejátszó a sikk, a kamaszoknál az órák és az ékszerek a menők, a karácsonyi ajándékok netovábbjait pedig a síutak jelentik.

Felmérésünk persze messze nem reprezentatív, saját, valamint az ismeretségi körünkbe tartozók gyerekeit kérdeztük arról, mit szeretnének leginkább karácsonyra ők, illetve társaik. Pontosabban, mi az, ami a legmenőbbnek számít a saját korosztályukban.

Az ovisoknál a „plüssmütyűrök" között most a Frozenből ismert hercegnő mása a csúcs, egyben jegyezzük meg azt is, hogy a két éve még népszerűsége csúcsán állt sellőbarbit már a bóvlik közé sorolják a gyerkőcök. Vagyis tiszta pénzkidobás lenne, ha tudatlanságunkból utóbbit vennénk meg.

A hercegnő mellett viszont régi ismerősök is újra felbukkannak, Micimackó a jelek szerint - szerencsére - örök, de nagy becsben tartják a gyerekek Pom-Pomot éppúgy, mint Thomast, a gőzmozdonyt.


Viszont már nemcsak az alsóbb osztályokba járó általános iskolások kívánságlistáján, hanem a nagycsoportos óvodásoknál is a legvágyottabb dolgok közé tartozik a - lehetőleg androidos - mobiltelefon, és az egyéb műszaki kütyük. Köztük az mp4-es, mp 5-ös lejátszók és a tabletek, a számítógépes játékok.

Talán mindez nem meglepetés, az viszont igen, méghozzá örömteli, hogy a hat- tizenkét éves korosztály legalábbis egy része Rubik-kockát szeretne karácsonyra, vagy a játékkal kapcsolatos valamilyen dizájn-ajándékot, például pólót.

Tizenkét évtől felfelé abszolút uralkodó a számítógép, a laptop. A kamaszfiúk- és lányok körében egyaránt menőnek számítanak a lehetőleg márkás, de mindenképpen divatos karórák. A lányoknál az ugyancsak divatos ékszerek, ruhaneműk és cipők örök slágerajándéknak számítanak.

A náluk is nagyobbaknál, a tizenhét év körülieknél most viszont az számít "csúcsfrankónak", ha wellness-hétvégére, vagy síútra szóló, legalább kétszemélyes utat találnak a karácsonyfa alatt - nyilván azzal a kitétellel, hogy nem szülői kísérettel utazhatnak.

P. Zs. - Fotó: Dittrich Éva