Miseta Attila: Marosvásárhely eleste
2011. november 30. szerda 21:33
Románia uniós tagságától azt vártam, hogy csökken az ottani magyarságra nehezedő nyomás, lehetségessé válik a csendes, állhatatos kultúrharc helyett a békés együttélés, és bealkonyul a Georghe Funar féle demagógoknak.
Nos, igen. A harsány otromba nacionalisták helyett újak jöttek.
Az elmúlt évek történései sajnos nem mutatnak előrelépést, de mi tesszük a dolgunkat: oktatunk, magyar nyelven európai módra. Magam a Marosvásárhelyen történő magyar nyelvű orvosképzés, fogorvosképzés és gyógyszerészképzés elkötelezett híve vagyok. Marosvásárhely nem is olyan régen még magyar többségű város volt, de a szisztematikus betelepítési politika eredményeként ma már többségben vannak a románok.
A volt kolozsvári orvostudományi kar kényszerből telepedett meg Marosvásárhelyen, de kezdeti magyar jellegét a Ceaușescu érában csaknem teljesen felszámolták. A jelenleg is másfél-két milliósra tehető magyarság megmaradása pedig döntően függ a magyar nyelvű képzéstől: lesz-e, marad-e tanára, papja és orvosa.
Ahogy Nagyváradtól befele haladunk az országba, feltűnik, hogy a városnevek, falvak nevei, de a földrajzi nevek is kivétel nélkül fonetikusan leutánzott, avagy kissé eltorzított magyar nevek, jelezve a románok gyökértelenségét ebben a térségben. Ezt pótlandó állami segítséggel százszámra épülnek a hatalmas ortodox templomok. Egyedül Nagyváradon több mint fél tucat ilyen templom épül, ami persze nem akadályozza az ortodoxokat abban, hogy a kommunista érában részükre adminisztratív erőszakkal átadott, főként görögkeleti templomokat is megtartsák.
Ehhez a csendes, államilag és államvallásilag támogatott előrenyomuláshoz képest mi meglehetősen bambán viszonyulunk. Kétségtelen, hogy XXI. századi rövid történetünk egyik legszánalmasabb epizódja volt a 2004-es népszavazás, mikor a kormány a kettős állampolgárság elutasítása mellett kampányolt. 2006-ban persze megtudtuk, hogy "hazudtunk reggel, délben, este", de addigra túl voltunk egy szánalmas erkölcsi vereségen. Ezt csak részben pótolta a jelen magyarországi kormányzat nagyvonalú gesztusa, ami sajnos az RMDSZ részéről furcsa reakciókat is szült. Persze, a mindenkori magyar kormányoknak külföldön az összefogás kormányainak kellett volna, kellene lenniük. A hazai viták áttétei különösen romboló hatásúak, a helyi gondokat és konfliktusokat pedig nem szabad élezni, inkább az összefogás irányába kellene elmozdulni, mielőtt túl késő lesz.
Az orvos, fogorvos és gyógyszerészképzés marosvásárhelyi történetét folytatva az tűnik ki, hogy a magyar oktatói utánpótlás fokozatosan leépült. Ennek persze oka az is, hogy magyar nyelven letehető rezidensi vizsga nincsen, s így - a jobb körülményekkel kombinálva - már túl nagy vonzerőt jelentett az anyaország. (Persze az elmúlt évtizedben a hazai orvoslás helyzete is romlott, ezért ezeknek az orvosoknak a többsége már Nyugat-Európában található.)
A romániai magyar nyelvű képzés elősegítésére komoly gyakorlati segítség is érkezett az anyaországból. Mindegyik hazai orvosképzési hely fontosnak tekinti a fenntartható utánpótlás képzését Marosvásárhelyt. Az új román tanügyi törvény européer jellege miatt kapuk nyíltak meg abban a tekintetben, hogy létrejöhessen az önálló magyar nyelvű főtanszék. Sajnos az egyetem szenátusának állásfoglalása negatív volt, arra hivatkozva, hogy az akkreditáció feltételeinek ez a magyar nyelvű entitás megfelelni nem tudna.
Persze hogy nem, mert hosszan dolgoztak azon, hogy ne legyen megfelelő számú és színvonalú magyar oktatói utánpótlás. Sajnos nem csak a románok...
Válaszul a magyar egyetemek felvállalták, hogy a hiányzó helyeket kipótolják, amit a szenátus az újabb ülésén azzal hárított - a nemrégiben Magyarországon díszdoktorrá avanzsált Copotoiu rektor -, hogy erre nem tart igényt és esze ágában nincs ilyen segítséget elfogadni. Levelünkre választ nem kaptunk.
Meg kell jegyezzem azt is, hogy a jó ügy képviseletének két tényező jelentősen ártott. Először is a szokásos magyar széthúzás a naiv, vagy éppen éppen érdekkonformista, a románokkal kompromisszumot kereső vonal, és a keményebb kiállást követelő, olykor a realitásokat nem jól észlelő csoportok között. Itt a saját tapasztalatom szerint jelentős veszteségeket könyvelhettünk el: egyesek több energiát fordítottak az áskálódásra saját nemzettársaik ellen, a mindenféle apró személyes előnyök eléréséért, mint a közös cél érdekében. Sajnos a mindenkori hazai politikai képviselet támogatása is jelentősen függött ezektől a befolyásoló szirén hangoktól.
Az ügynek a közelmúltban komolyan centralizált hazai döntéshozatali mechanizmusok sem kedveztek: mire az információ eljut a megfelelő helyre, addigra az „igaz pillanat" el is múlott. Jó lenne tudni, hogy ki kompetens döntéshozó, anélkül, hogy a legmagasabb csúcsot kellene bevenni a körülötte levő néhány arra szakosodott segítő közreműködésével. Ráadásul a beígért szerény források is beragadnak a nagy államháztartási stopban, mely alig figyel másra, mint a hiánycél teljesítésére. Ettől még „sajt a fára nem esik fel", mondaná Romhányi a rímhányó, aki nem azonos azzal híres pécsi orvos professzor Romhányival, akitől az „igaz pillanat" idézete származik.
Mi nem panaszkodhatunk. A pécsi orvosok (professzorok és docensek) példamutató számban utaztak Marosvásárhelyre tanítani magyar és angol nyelven. Nem politizálunk: oktatunk Európában, magyarul. Ugyanez igaz szegedi, debreceni és budapesti kollégáinkra is.
Tesszük a dolgunkat.
Nos, igen. A harsány otromba nacionalisták helyett újak jöttek.
Az elmúlt évek történései sajnos nem mutatnak előrelépést, de mi tesszük a dolgunkat: oktatunk, magyar nyelven európai módra. Magam a Marosvásárhelyen történő magyar nyelvű orvosképzés, fogorvosképzés és gyógyszerészképzés elkötelezett híve vagyok. Marosvásárhely nem is olyan régen még magyar többségű város volt, de a szisztematikus betelepítési politika eredményeként ma már többségben vannak a románok.
A volt kolozsvári orvostudományi kar kényszerből telepedett meg Marosvásárhelyen, de kezdeti magyar jellegét a Ceaușescu érában csaknem teljesen felszámolták. A jelenleg is másfél-két milliósra tehető magyarság megmaradása pedig döntően függ a magyar nyelvű képzéstől: lesz-e, marad-e tanára, papja és orvosa.
Ahogy Nagyváradtól befele haladunk az országba, feltűnik, hogy a városnevek, falvak nevei, de a földrajzi nevek is kivétel nélkül fonetikusan leutánzott, avagy kissé eltorzított magyar nevek, jelezve a románok gyökértelenségét ebben a térségben. Ezt pótlandó állami segítséggel százszámra épülnek a hatalmas ortodox templomok. Egyedül Nagyváradon több mint fél tucat ilyen templom épül, ami persze nem akadályozza az ortodoxokat abban, hogy a kommunista érában részükre adminisztratív erőszakkal átadott, főként görögkeleti templomokat is megtartsák.
Ehhez a csendes, államilag és államvallásilag támogatott előrenyomuláshoz képest mi meglehetősen bambán viszonyulunk. Kétségtelen, hogy XXI. századi rövid történetünk egyik legszánalmasabb epizódja volt a 2004-es népszavazás, mikor a kormány a kettős állampolgárság elutasítása mellett kampányolt. 2006-ban persze megtudtuk, hogy "hazudtunk reggel, délben, este", de addigra túl voltunk egy szánalmas erkölcsi vereségen. Ezt csak részben pótolta a jelen magyarországi kormányzat nagyvonalú gesztusa, ami sajnos az RMDSZ részéről furcsa reakciókat is szült. Persze, a mindenkori magyar kormányoknak külföldön az összefogás kormányainak kellett volna, kellene lenniük. A hazai viták áttétei különösen romboló hatásúak, a helyi gondokat és konfliktusokat pedig nem szabad élezni, inkább az összefogás irányába kellene elmozdulni, mielőtt túl késő lesz.
Az orvos, fogorvos és gyógyszerészképzés marosvásárhelyi történetét folytatva az tűnik ki, hogy a magyar oktatói utánpótlás fokozatosan leépült. Ennek persze oka az is, hogy magyar nyelven letehető rezidensi vizsga nincsen, s így - a jobb körülményekkel kombinálva - már túl nagy vonzerőt jelentett az anyaország. (Persze az elmúlt évtizedben a hazai orvoslás helyzete is romlott, ezért ezeknek az orvosoknak a többsége már Nyugat-Európában található.)
A romániai magyar nyelvű képzés elősegítésére komoly gyakorlati segítség is érkezett az anyaországból. Mindegyik hazai orvosképzési hely fontosnak tekinti a fenntartható utánpótlás képzését Marosvásárhelyt. Az új román tanügyi törvény européer jellege miatt kapuk nyíltak meg abban a tekintetben, hogy létrejöhessen az önálló magyar nyelvű főtanszék. Sajnos az egyetem szenátusának állásfoglalása negatív volt, arra hivatkozva, hogy az akkreditáció feltételeinek ez a magyar nyelvű entitás megfelelni nem tudna.
Persze hogy nem, mert hosszan dolgoztak azon, hogy ne legyen megfelelő számú és színvonalú magyar oktatói utánpótlás. Sajnos nem csak a románok...
Válaszul a magyar egyetemek felvállalták, hogy a hiányzó helyeket kipótolják, amit a szenátus az újabb ülésén azzal hárított - a nemrégiben Magyarországon díszdoktorrá avanzsált Copotoiu rektor -, hogy erre nem tart igényt és esze ágában nincs ilyen segítséget elfogadni. Levelünkre választ nem kaptunk.
Meg kell jegyezzem azt is, hogy a jó ügy képviseletének két tényező jelentősen ártott. Először is a szokásos magyar széthúzás a naiv, vagy éppen éppen érdekkonformista, a románokkal kompromisszumot kereső vonal, és a keményebb kiállást követelő, olykor a realitásokat nem jól észlelő csoportok között. Itt a saját tapasztalatom szerint jelentős veszteségeket könyvelhettünk el: egyesek több energiát fordítottak az áskálódásra saját nemzettársaik ellen, a mindenféle apró személyes előnyök eléréséért, mint a közös cél érdekében. Sajnos a mindenkori hazai politikai képviselet támogatása is jelentősen függött ezektől a befolyásoló szirén hangoktól.
Az ügynek a közelmúltban komolyan centralizált hazai döntéshozatali mechanizmusok sem kedveztek: mire az információ eljut a megfelelő helyre, addigra az „igaz pillanat" el is múlott. Jó lenne tudni, hogy ki kompetens döntéshozó, anélkül, hogy a legmagasabb csúcsot kellene bevenni a körülötte levő néhány arra szakosodott segítő közreműködésével. Ráadásul a beígért szerény források is beragadnak a nagy államháztartási stopban, mely alig figyel másra, mint a hiánycél teljesítésére. Ettől még „sajt a fára nem esik fel", mondaná Romhányi a rímhányó, aki nem azonos azzal híres pécsi orvos professzor Romhányival, akitől az „igaz pillanat" idézete származik.
Mi nem panaszkodhatunk. A pécsi orvosok (professzorok és docensek) példamutató számban utaztak Marosvásárhelyre tanítani magyar és angol nyelven. Nem politizálunk: oktatunk Európában, magyarul. Ugyanez igaz szegedi, debreceni és budapesti kollégáinkra is.
Tesszük a dolgunkat.
Új hozzászólás
Megosztás
Kinyomtatom
Kommentálom
9 hozzászólás
Aki nem érti a fenti cikk felhivását, az vagy elkerülte Erdélyt, vagy vakon járta végig. Ha minden anyaországi keresztény a kezét nyújtja egyetlenegy testvére után, aki hibáján kivül került kisebségi sorsban a nemzetegyesités megvalosul. Egy összetartó nemzettel nehéz elbánni, akkor is ha kevesen vannak mint a spartaiak. Többet ér a szív az aranynál, és aki ezt nem tapasztalta meg, annak a luxus autója koporsó. Köszönjük 40 pécsi profeszornak, akik ingyen kaptották autojukat Marosvásárhelyre hogy megoszák az aranynál nagyobb kincsüket, a tudásukat a nemzettársaikkal
Sőt, az egészségügyi kormányzat (miniszter) is magyar (Ritli László, RMDSZ), úgyhogy asszem fel is jelentették az egyetemet. Tőkés viszont leginkább a Vásárhelyen jelentős támogatású RMDSZ-t fúrja, mert magának akarja kisajátítani ezt az ügyet is. Szóval Miseta prof. úr nagy fába vágta a fejszéjét ezzel az eszmfuttatással, miközben bizonyos politikai erők annyi pénzt vittek ki Erdélybe 98 óta, hogy kilóra megvehetnék a vásárhelyi orvosi kart...
Kéretik a cikk tartalmához, annak lényegi részéhez hozzászólni, ha egyáltalán szabad ilyet kérni. A téma komoly,nemzetünk jövője a tét. Magam Don Quijote gondolatait tartom közelinek hozzám, tudva azt is, hogy az ajánlott út nehéz és rögös. De kétségkívül elörevivő, több példát is lehetne felhozni a világból.
Re:5 Akkor megint hazudik valaki??? Úgy látszik az un. Ősi Magyar helyett (mellett) már van Új Magyar Átok: "őszintén hazudni" (Amikor én még kis srác voltam...)