Milliárdok jutnak a köznevelésre, százmilliók a kultúrára – ilyen az idei költségvetés

2017. március 09. csütörtök 08:06

Milliárdok jutnak a köznevelésre, százmilliók a kultúrára – ilyen az idei költségvetés

Több mint 48 milliárd forintos bevétellel számolnak 2017-ben a pécsi városházán, a költségvetést a csütörtöki közgyűlésen tárgyalják a képviselők. A helyi adók mellett fontos pillér az államtól kapott támogatás, amelynek köszönhetően milliárdokat fordíthatnak köznevelésre és több százmillió forint jut a kulturális intézmények működtetésére. A beruházásoknál két szempont fontos: a gazdaságfejlesztés és munkahelyek teremtése.

Mintegy hárommilliárd forinttal kevesebb bevétellel számolhat az idei esztendőben a pécsi önkormányzat. Míg a 2016-es költségvetésben több mint 51, 2017-ben azonban „csak" nagyjából 48 és félmilliárd forint szerepel a tervezet pozitív oldalán. Ennek megfelelően a kiadásokat is visszametszették a 2016-oshoz képest.

Ami a részleteket illeti. Közel nyolcmilliárd forint érkezik az államtól a működési költségek fedezésére. Helyi adókból, ilyen-olyan díjakból és a szankciókból pedig még ennél is több folyik majd be a kasszába. Ezen belül a legnagyobb tételt a termékek és szolgáltatások után fizetendő, illetve a vagyoni típusú adók teszik majd ki a tervek szerint.

Hogy az előirányzott bevételek valóban a városi kasszában kössenek ki, az önkormányzatnál a korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a hátralékok behajtására, illetve azok felkutatására, akik eddig kibújtak a fizetés alól.

Nekik is jár támogatás

Nem maradnak pénz nélkül a pécsi civilek, és futja a járóbeteg-ellátás finanszírozására is. A tervek szerint ebben az esztendőben a városban működő egyesületek összesen 65 millió forintot kapnak, az egészségügyi alapellátó praxisok fenntartásához pedig közel 19 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat.

Maradva a bevételeknél, az államtól a kulturális intézmények - például színházak, vagy a Janus Pannonius Múzeum - működtetésére összesen több mint 1,4 milliárd forint érkezik az év folyamán. A köznevelési feladatokra 2,2 milliárd, gyermekétkeztetésre közel egymilliárdot fordíthatnak a központi költségvetési támogatás révén.

A kiadási oldalon pontosan ugyanaz az összeg szerepel, mint a bevételin. A legnagyobb részt (25 milliárd forintnál is többet) a működési költségek jelentik, ebben a kategóriában többek közt a személyi juttatások és a dologi kiadások szerepelnek.

Beruházásokra és felújításokra is jelentős összeget költenek idén, összesen több mint 22,8 milliárd forintot. A pénz elköltésekor elsődleges szempont, hogy annak révén fejlődjön a gazdaság és új munkahelyek jöjjenek létre.


Képünkön: az óvodák fenntartására és fejlesztésére is lesz forrás.

Palotás P. - Fotó: MTI